2018-06-09 15:04:12• hírek • Bede Emőke

Öreg autó nem vén autó

Szombaton a székesegyház előtti utcarészen és parkolóban gyűltek össze azok a több évtizedes autók, melyekre nem csak a négykerekűek szerelmesei, de sok kisgyerekes család, nézelődő is kíváncsi volt.

Az ötödik alkalommal megrendezett esemény mit sem vesztett eddigi fényéből, sőt, az idei talán még különlegesebb volt, mint eddig bármikor. Ugyanis éppen 50 esztendeje annak, hogy Pitesti-en beindult a Dacia sorozatgyártása. A Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő esemény pedig országos szinten elsőnek mondható ebben a tekintetben. Máshol ebből az alkalomból még nem szerveztek ünnepséget.
 

A székesegyház előtt sétálgatva az ember természetesen nem csak a román autógyártás ikonikus darabjait szemlélhette meg, hiszen volt több tíz éves Mercedes, Ford, BMW, Skoda, és az ugyancsak legendásnak számító kis Polskik is tiszteletüket tették. Mindegyiket meg lehetett csodálni kívül-belül, s a büszke tulajdonosok szívesen válaszoltak a kíváncsi kérdésekre is. Természetesen rengetegen fotózkodtak az autókkal, de ez nem is csoda, hiszen napjainkban egyre kevesebb ilyet látni az utakon. A csapatot elnézve bizton kijelenthető, hogy ez nem csak múló hóbort, hanem egy életérzés, egy szenvedély.
 

A szatmári állomás után az autók Avasújváros felé vették az irányt, ahol vasárnap 9 órától lehet őket megtekinteni a Muzsdaji komplexumnál.




 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: