2008-10-17 11:05:34• hírek • Parajdi Andrea

Denevérekkel ismerkedtek

A Romániai Denevérvédelmi Egyesület ötödik alkalommal szervezte meg a denevérek éjszakáját. A Szatmárnémetiben megrendezett programokra körülbelül 150-en voltak kíváncsiak.

Az Európai Denevéréj célja, hogy a denevérek világát megismertessék a közösséggel, eloszlassanak minden velük kapcsolatos tévhitet, valamint, hogy felhívják a figyelmet a denevérfajok veszélyeztetettségére.

A Szatmár Megyei Múzeumban csütörtök este 19 órától egy kiállítással vette kezdetét a Denevérek éjszakája. A bemutatott plakátok a denevérek fontosabb életszakaszait, táplálkozási szokásait, védelmük szükségességét ábrázolták. Ezt követte egy rövid dokumentumfilm vetítése, amely szintén lényeges tudnivalókat tárt fel a denevérek életéről.

Az esemény egy Szamos menti sétával zárult, ahol két denevérfajt is sikerült beazonosítani. Szodoray Parády Farkastól, a Romániai Denevérvédelmi Egyesület elnökétől megtudtuk, Szatmár megyében 17 denevérfaj él, országszerte pedig 31 fajta van jelen.

-Romániában viszonylag elég sok denevérfaj megtalálható, hiszen Európa-szerte 45 fajtát tartanak nyílván. Az egyesületünk célja, hogy segítse ezeknek a fajszámoknak a megmaradását. A denevéréjt 16 nagyvárosban szervezzük meg, hogy a lakosság minél szélesebb köréhez eljuthasson az esemény üzenete - nyilatkozta Szodoray Parády Farkas.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: