2013-08-25 17:52:24• hírek • Baranyi László/MTI

Orbán a magyarok miatt szereti Romániát

Romániát azért is könnyű szeretni, mert élnek itt magyarok, és ennek az országnak a része a Móricz Zsigmond által tündérkertnek nevezett Erdély, amely a magyaroké is - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a román Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.

A július 27-én Tusnádfürdőn készült, csaknem félórás interjút szombat este sugározta a román hírcsatorna Diplomata-útlevél című külpolitikai műsora. "Ez egy olyan tündérkert, ami a mienk is, tehát ehhez van egy sajátos, erős kötődésünk, ez nem egy külső világ a számunkra, amihez mint kívülállók viszonyulunk, hanem ebben egy olyan világot látunk, amelyben mi is benne vagyunk. És ez ma Románia része, tehát ilyen értelemben a Romániához való viszonyunkat meghatározza" - jelentette ki Erdélyről a miniszterelnök az interjúnak a magyar-román kapcsolatokról szóló részében, arra a kérdésre válaszolva, mit szeret és mit nem szeret Romániában.

Orbán Viktor azt mondta, nehéz olyasmit találnia, amit nem szeret ebben az országban, de megjegyezte, hogy "kicsit hangosabb" itt a politikai élet, mint amit a két ország közti viszonyrendszer indokolna.

"Én a román-magyar kapcsolatokat jobb állapotban lévőnek látom, mint ahogy a politikusok beszédéből a kép kirajzolódik" - jelentette ki. Hozzátette: ez nem csak a románok miatt, vagy elsősorban miattuk van így, a magyarok is felelősek ezért. "Gyakrabban esünk túlzásokba, gyakrabban használunk erős szavakat a kelleténél. Ez nem lenne baj, ha hiányozna a román-magyar kapcsolatokból" - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország olyan kapcsolatokban érdekelt Romániával, amelyek lehetővé teszik, hogy polgáraik biztonságban, stabilitásban és jó gazdasági kilátásokkal élhessék életüket. "Amikor olyan miniszterelnökök vannak mindkét országban, akik ezt megértik, hogy ez a legfontosabb, akkor az együttműködés aránylag jó. Amikor olyan miniszterelnökök vannak, akik ezt még nem értik, mert vagy túl fiatalok, vagy még nem töltöttek el elég időt a szakmában, vagy túlságosan könnyen ragadják el őket az érzelmek, akkor nehezebben mennek a dolgok" - fejtette ki Orbán Viktor.

A kormányfő kitért arra, hogy sokan úgy gondolják, a Románia területén élő magyaroknak kedvezőbb az, ha baloldali kormányok vannak hatalmon, amelyeknek a nemzeti kérdéskör kevésbé fontos, de szerinte ez fordítva van. "Egy román hazafival könnyebben szót értek, mint egy olyan románnal, akinek a nemzeti kérdés kevésbé fontos" - jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: ezzel magyarázható, hogy a jobboldali Traian Basescu államfővel könnyebb szót értenie, mint egy olyan román miniszterelnökkel, akit a hazafias érzések kevésbé befolyásolnak.

"Most nem jobboldali kormány van Romániában, hanem baloldali. Ezzel a kormánnyal olyan kapcsolatunk, amit jellemezni lehetne, még nincsen. A legtöbb, amit mondhatok, hogy alakulófélben lévő kapcsolataink vannak, magam is kíváncsian várom, hogy mire jutunk egymással" - jelentette ki Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy tervez-e találkozót Victor Ponta román kormányfővel, a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy az államközi érintkezésnek van egy rendje, másfelől az Európai Unión belül is adódnak alkalmak egymás "felmérésére". Hozzátette: a magyar fél nyitott, ugyanakkor érdekelt egy olyan együttműködésben, amelynek mind a románok, mind a magyarok hasznát látják.

A magyar politikát a józan ész határozza meg, "tehát velünk lehet hazafias érzelmektől fűtött, de ésszerű együttműködést kialakítani, és szerintem van olyan politika, ami egyszerre jó a románoknak és egyszerre jó a magyaroknak: és ezt kell megtalálnunk" - mondta Orbán Viktor.

A közös kormányülések folytatását firtató kérdésre a miniszterelnök azt mondta: félrevezető ez a kifejezés, mert nincs szó közös országról, közös kormányról. Arra viszont lát esélyt, hogy olyan - több miniszter részvételével lebonyolított - kormányzati csúcstalálkozóra kerüljön sor Romániával, mint amilyet a szlovák kormánnyal együtt már tartottak Budapesten.

Hozzátette: nemcsak a fővárosok kapcsolata fontos, hanem a határ menti együttműködés is, mert a román-magyar együttműködésnek az igazi "ízét és zamatát" az együttélés adja. "Ott valahogy a józan ész, meg az együttműködés logikája könnyebben tör magának utat. Ezért a Partium értékes terület, mert mintául szolgálhat a békés és közös érdekeken nyugvó román-magyar együttműködés számára" - hangsúlyozta a kormányfő.

A közös gazdasági stratégiákról szóló kérdésnél Orbán Viktor hangsúlyozta: jól együtt tudott működni Victor Ponta miniszterelnökkel és Traian Basescu államfővel, amikor a kohézió barátai elnevezésű csoporthoz tartozó országok közös érdekeiért kellett az európai költségvetés vitája során "ringbe szállniuk".

"Az, hogy a következő hétéves európai uniós költségvetésben mind Románia, mind Magyarország megtalálja a maga számítását, abban egy román-magyar együttműködés is szerepet játszott" - állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán: nem szeretem a fegyverletételre épülő nemzetpolitikát

A kormányfő hangsúlyozta: megvannak az eszközök arra, hogy miképpen lehet békésen, a nagyhatalmak számára is elfogadható módon megvédeni saját érdekeinket. Kifejtette,  nem bírálta a nagyhatalmakat, csak felhívta a figyelmet arra: a közepes méretű országoknak meg kell próbálniuk az általuk megtermelt erőforrásokat - a nagyhatalmi elszívó hatást közömbösítve - saját határaikon belül tartani. "Engem azért szoktak megtámadni, mert ilyen tabutémákról beszélek, de ha nem beszélünk róla, akkor a magunkfajta méretű országok eleve vereségre vannak ítélve" - mondta Orbán Viktor.

A magyar kormányfő utalt arra is, hogy az Európai Unió az egységesüléssel jó választ adott a világban zajló átalakulásokra, de tíz évvel korábban kellett volna felvennie soraiba a nagy növekedési potenciállal rendelkező közép-európai országokat. Az EU megtorpant a közös valuta bevezetésénél: a pénzügyi uniót nem követte a bankunió és a költségvetési unió - tette hozzá.

Orbán Viktor felidézte, hogy első miniszterelnöki mandátuma idején az Európai Unió még egy derűlátó, magabiztos, merész terveket szövögető közösség volt, mikor azonban 2010-ben visszatért az európai csúcstalálkozókra, egy pesszimista, kiútkereső, bizonytalan közösséget talált.

Úgy vélekedett, Európa számára még nyitott kérdés, hogy sikerül-e elindulnia egy újabb fellendülés felé, míg az Egyesült Államok - az eddigi jelek szerint - az Európai Uniónál eredményesebb válaszokat talált a gazdasági válságra. "Ott egy nagy pénznyomdát működtetnek, van egy nagyon komoly inflációs veszély, de az állam mindenkori költségvetésén és a jegybankján keresztül folyamatosan életet pumpál a gazdaságba" - magyarázta Orbán Viktor. Hozzátette: Japán még forradalmibb megoldásokkal próbálkozik, és Magyarországnak ezekkel a piacokkal és partnerekkel is számolnia kell.

Kifejtette: a keleti nyitásra azért van szükség, mert a magyar gazdaság külkapcsolati rendszere rendkívül egyoldalú, 70-78 százalékban az Európai Unió felé irányul. "Az exporthitelezéssel foglalkozó magyar állami bankot teljesen újjászerveztük, pénzzel láttuk el, így most már finanszírozást is tudunk adni a keleti kapcsolatok mellé" - mutatott rá Orbán Viktor.

A miniszterelnök a magyar-orosz kapcsolatokról azt mondta: Magyarországnak "fölfutó kapcsolatrendszere" van Oroszországgal. "Azt ígértem a magyar választóknak, hogy ha lehetőséget kapunk a kormányzásra, és megkaptuk, méghozzá kétharmaddal, akkor véget vetünk Magyarország energiafüggőségének" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az elmúlt három évben ezt nagyrészt meg is valósították.  "Ennek ellenére Oroszország továbbra is stratégiai partner" - hangsúlyozta a kormányfő.

A Kínával ápolt kapcsolatokról elmondta: Magyarország stratégiai együttműködésre törekszik, és - bár a szabadság híve - nem próbálja kioktatni a kínaiakat az emberi jogokról.

Az interjúban Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolata is szóba került. Orbán Viktor kifejtette, az IMF-fel az a gond, hogy a - piaci hitelezőkkel ellentétben - feltételekhez köti a hitelnyújtást, amely ellehetetleníti a saját gazdaságpolitikát. "Amikor arról van szó, hogy nekünk van egy gazdaságpolitikánk, amely nem arra épül, hogy elvesszük a nyugdíjakat, visszametsszük a szociális ellátást, csökkentjük a családi ellátást, és így tovább, hanem más módon próbáljuk megvédeni a nyugdíjasokat, megvédeni a bérből, fizetésből élőket, fönntartani az ország kulturális színvonalát, akkor összeütközésbe tudunk kerülni az IMF képviselőivel: ez történt" - magyarázta a miniszterelnök.

Mint mondta, az is hozzátartozik a történethez, hogy 2008-ban az összeomló Magyarországot az IMF "helyezte lélegeztetőkészülékre", de az együttműködést 2010-ben csak a bankadó és a nemzetközi cégekre kivetett különadók eltörlése árán lehetett volna folytatni, amire a kormány nemet mondott.

"Az IMF-nek megköszönjük a segítséget, úriember nem csibész: nehéz pillanatban segítettek ki bennünket, de nem kívánunk együttműködni tovább. És örülünk annak, hogy most már megtermelte a magyar gazdaság az idei év első felében azt a pénzösszeget, amellyel a még hátralévő hitelösszeget is ki tudjuk fizetni és így elválhatnak útjaink: nem tartozunk többé egymásnak" - jelentette ki Orbán Viktor a román Digi 24 "Diplomata-útlevél" című műsorának július 27-én adott, most szombaton sugárzott interjúban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: