2011-12-19 09:21:27• hírek • MTI

Öntisztuló pólót fejlesztettek ki

Aki unja már a mosást, az örömmel fogja hallani, hogy a jövőben elegendő lesz a napra kiakasztani a piszkos ruhaneműket, hogy tisztává váljanak - legalábbis az öntisztuló pamutot kifejlesztő kínai kutatók szerint.

Az ötlet maga nem teljesen új keletű, ugyanis a titán-dioxidos és hasonló bevonatok öntisztuló tulajdonsága régóta ismert. Fény hatására a vegyület ellentétes töltésű részecskéket, úgynevezett elektronlyuk párokat bocsát ki, amelyek oxidációs reakciókat okoznak - utóbbiak hatására pedig lebomlanak a szerves anyagok, mint például a kosz. A fénynek azonban ibolyántúlinak kell lennie, ami a napfénynek csupán csekély része, ezért a leírt folyamat a mindennapi használathoz nem elég hatékony.

Dejong Vu és Mingce Long ezért nitrogénnel kombinált titán-dioxiddal (N-TiO2) vontak be pamut anyagot, és erre még egy ezüstjodid (AgI) réteget is tettek. A látható fény tartományában úgy tűnt, hogy az N-TiO2 és az AgI segítik egymást, azaz a keletkezett elektronokat és lyukakat megakadályozták az újraegyesülésben, ezáltal pedig hatékonyabb oxidációt tettek lehetővé - közölte a Science magazin internetes hírportálja.

A kutatópáros tanulmánya az Applied Materials & Interfaces című szaklapban jelenik majd meg részletesen. Abban leírják, hogyan tisztult meg magától egy narancsszínű festékkel kezelt pamutdarab, amikor két órára megvilágították egy 1000 Wattos égővel. És ha valaki mégis a mosás mellett dönt, nem tesz visszafordíthatatlan kárt a különleges anyagban - az öntisztuló réteg a mosás után is megmarad.

A napon tisztulnak az új típusú ruhák

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: