2010-10-12 15:15:55• hírek • (X)

Önnek is fontos az egészsége?

"Az egészségesebb életmód kialakításához vezető út az étrendben tett apró változtatásokkal, a jelentéktelennek tűnő mindennapos, de káros szokások fokozatos elhagyásával kezdhető meg." (Chris Carmichael, Lance Armstron személyi edzője)

A FIT-NO FAT Életmód Program az életmódbeli szokások átalakítása révén kézzelfogható eredményeket és megfelelő mértékű súlyvesztést hozhat. Mivel orvosi felügyelet mellett zajlik, a program túlsúlyos cukorbetegeknek is szól, illetve azok számára is ez a választandó lehetőség, akiknek nincs súlytöbblete, de személyre szóló és pontos irányelveket szeretnének kapni személyes életvitelük megfelelő kialakításához.

A FIT-NO FAT Életmód Programban nincs csoda fogyókúra termék, amit meg kellene vennie, nem akarunk Önre sózni semmit. A program kizárólag személyre szabva, az egyén vizsgálata után valósul meg, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, ezért nem működhet mindenkinél ugyanaz a fogyási technika.

A program ismertetése során hallani fog majd az egészséges életmód alapelveiről, melyek alapján Önnek megfelelően és biztonságosabban alakíthatja életvitelét. Mivel különböző módon élünk, táplálkozunk, más az alkatunk és személyiségünk, eltérő a napi ritmusunk, fontos, hogy a program mindvégig személyre szabott legyen, hiszen mindenki számára egyaránt érvényes tanácsok nem léteznek.

A célunk a fogyni vágyók megtanítása az élelmiszerek tápanyagainak (szénhidrátok, zsírok, fehérjék) megértésére és számolására, mert ezek elsajátítása révén el tudjuk érni, hogy tudatossá váljék a táplálkozásuk és ez az egyetlen módja jelenleg a normális testsúly elérésének és megtartásának.

A FIT-NO FAT Életmód Program tehát nemcsak egy fogyókúrás diéta ötlet, hanem egy személyes, orvosi tanácsadáson alapuló életmód változtatást elősegítő program egy beépített, hatékony fogyókúrás lehetőséggel. A cél, hogy segítsünk a normális testsúly megtartásában a tudatos táplálkozás oktatásán át. Azoknak is segít a programunk, akik nem vágynak fogyni, hiszen az egészségügyi felmérések és a betegségmegelőzést oktató életmódprogramunk nekik is sok segítséget nyújthat sok betegség elkerüléséhez.


Adjon új minőséget életének a FIT-NO FAT Életmód Program által

Adjon új minőséget életének a FIT-NO FAT Életmód Program által


KINEK JAVASOLJUK TEHÁT A PROGRAMOT?

  • Aki eredményesen és biztonságosan szeretne fogyni

  • Aki csak néhány kilót vagy akár 50-100 kilót szeretne leadni

  • Aki természetes úton és jó-jó effektus nélkül szeretne fogyni

  • Aki túlsúlya mellett cukorbetegségben is szenved

  • Aki időhiányban szenved és túlhajszolt életet él

  • Aki egészségére figyelve túlsúly nélkül is fontosnak tartja az egészséges életmód, mozgás és táplálkozás témakörét.

  • Aki céljának tekinti a személyes egészség és a teljes értékű életvitel kialakítását

ELŐNYÖK AZ ÖN SZÁMÁRA

  • Orvosi támogatással, természetes úton és biztonságosan fogyhat

  • Személyre szóló javaslatokat és megoldásokat kap

  • Információt szerezhet aktuális egészségi állapotáról

  • Jobb közérzetet, több energiát, nagyobb fizikai állóképességet szerezhet

  • Fokozott szellemi és lelki teherbíró képességgel rendelkezhet

  • Ellenálló képessége (allergiával, fertőzésekkel szemben), immunrendszere erősödik

  • Sikerélménye lesz és ezáltal önbizalma is nőhet

  • Nyugodtabb és pihentetőbb alvásban lesz része

  • Labor- és élettani értékei javulnak (cukor, koleszterin, vérzsír és egyéb paraméterek)

  • Az alkalmazott gyógyszerek adagjai idővel csökkenthetővé válhatnak

  • Meglévő betegsége és annak tünetei enyhülhetnek

A PROGRAM TARTALMAZZA

  • Az első személyes megbeszélést és a program teljes ismertetését 60 percben

  • A fittségi állapot, az egyéni szempontok és az esetleges problémák felmérését

  • A program végzéséhez szükséges segédanyagokat

  • Havonta állapotfelmérést és a tesztek kiértékelését

  • Igény szerint heti étrend összeállítását

  • Heti 3-szor pulzuskontrollált edzésen való részvételt minimum 5- maximum 9 fős csoportokban

  • A pulzuskontrollhoz minden résztvevőnek POLAR pulzusmérő óra biztositását

  • A felmerülő kérdések megbeszélését

  • A folyamatos kapcsolattartást e-mailen, szükség esetén telefonon keresztül

  • Igény esetén, a dietetikus által összeállított étrend menüjéből, házhozszállítással Cateringet biztosítunk

A PROGRAM MENETE

Az első személyes találkozón felmérjük egészségi állapotát, megbeszéljük problémáit és kérdéseit, valamint átadjuk Önnek a szükséges információs anyagokat. Az Életmód és Táplálkozás felmérő tesztek kitöltése, valamint a megbeszélt teendők elvégzése (pl. laborvizsgálat) után ismertetjük a teljes programot. A kiértékelt tesztek alapján személyre szóló tanácsokkal és javaslatokkal látjuk el, mely egyben a program testre szabását, egyéni beállítását is jelenti.

A táplálkozási és mozgás program mindvégig igyekszik az Ön igényeihez alkalmazkodni, hiszen csak így lehetnek hosszútávon hatékonyak és eredményesek. Kérése alapján az Ön számára fontos szempontokkal kapcsolatban külön időpont és megbeszélés is kérhető, és ha a helyzet úgy kívánja, a program módosítására is lehetőség van.

Ha korábban volt friss laboreredménye, akkor azt első találkozóra feltétlen hozza magával!

Minden alkalommal POLAR pulzusmérő órát és övet biztosítunk az optimális zsírégető tartományban való edzéshez.

Nyomon követés és kontroll

Az első kontrollra 4 hét után kerül sor, amikor megbeszéljük az első hónap tapasztalatait és a soron következő időszak teendőit. Majd minden 4. héten újabb állapotfelmérés következik.


Adjon új minőséget életének a FIT-NO FAT Életmód Program által

Adjon új minőséget életének a FIT-NO FAT Életmód Program által


AZ ÖN TEENDŐI

Kérjen időpontot telefonon: 0728-55-55-90 vagy e-mailben a primagym@primagym.ro címen. Amennyiben van friss laboreredménye, akkor ezt és az esetleges korábbi zárójelentéseket hozza magával az első megbeszélésre.

Csomagok:

BASIC csomag: 260 lej havonta

Tartalmaz:

  • fittségi állapotfelmérést az első alkalommal

  • havonta 2 megbeszélést táplálkozás és mozgás témakörben

  • heti 3 csoportos pulzuskontrollált edzést személyre szabott zsírégető pulzustartományban speciális POLAR pulzusmérő órákkal + alakformálást

  • 4 hetente fittségi állapotfelmérést és dokumentálást

MEDIUM csomag: 310 lej havonta

Tartalmaz:

  • fittségi állapotfelmérést az első alkalommal

  • egyéni táplálkozási tanácsadást havonta 1-szer

  • egyéni életmód tanácsadást

  • hetente dietetikus által összeállított étrendet receptekkel

  • heti 3 csoportos pulzuskontrollált edzést személyre szabott zsírégető pulzustartományban speciális POLAR pulzusmérő órákkal + alakformálást

  • 4 hetente fittségi állapotfelmérést és dokumentálást

  • 4 hetente táplálkozási állapotfelmérést és dokumentálást

PREMIUM csomag: 520 lej havonta

Tartalmaz:

  • fittségi állapotfelmérést az első alkalommal - INGYENES

  • egyéni életmód tanácsadást - INGYENES

  • egyéni táplálkozási tanácsadást hetente 1-szer vagy igény szerint

  • hetente dietetikus által összeállított étrendet

  • heti 3 egyéni pulzuskontrollált edzést (személyi edzést) személyre szabott zsírégető pulzustartományban speciális POLAR pulzusmérő órákkal + alakformálást

  • 4 hetente fittségi állapotfelmérést és dokumentálást - INGYENES

  • 4 hetente táplálkozási állapotfelmérést és dokumentálást

IGÉNY SZERINT: a MEDIUM és PREMIUM csomagokhoz választható a dietetikus által összeállított étrend menüjének kiszállítását (catering) naponta 1-szer,  adott címre (a következő napi főételek).

A csomagok ára nem tartalmazza a kiszállított menü értékét.

Szeretettel vár mindenkit a FIT-NO FAT Életmód Program csapata:

  • dr. Bzuch Márta - diabetológus, dietetikus

  • Ilyés Ilona - személyi edző

  • Nistea Simona - bodyART és Pilates oktató

További részletekért kattintson a www.primagym.ro oldalára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: