2010-11-30 16:29:15• hírek • Szatmár.ro

Önkormányzati Mikulás

A válság ellenére a vidéki önkormányzatok többsége idén is ajándékoz.

Körülbelül tíz éve vezették be a polgármesteri hivatalok azt a hagyományt, hogy év végén ajándékcsomagokkal kedveskednek a gyerekeknek. Ha az elmúlt tizenegy hónapban folyamatosan panaszkodtak is a községvezetők a szűkös költségvetési keretre, illetve az anyagi ellehetetlenülése, év végén ezúttal is akad egy kis összeg az ajándékozásra - derül ki. A helyi tanácsok ezekben a napokban sorra szavazzák meg a szükséges összegeket, amelyekből általában minden óvodás és kisiskolás kap valami figyelmességet, ha lehet, iskolai ünnepség keretében.

Halmiban ezúttal is a több éve bevált módszert alkalmazzák. Ahelyett, hogy idegen vállalkozók zsebét tömje a polgármesteri hivatal, a község pénze helyi cégek kasszáját fogja most is gyarapítani. Már zajlik a versenytárgyalás a helyi boltosok között: a legjobb ajánlatot tevő nyeri el a jogot a 700 ajándékcsomag összeállítására, amelynek összértéke 10 000 lej.

Ebben a községben az idősekre is odafigyelnek év vége felé: ebben az évben is 100 rászoruló, egyedülálló idős személy kap 50-50 lej értékű, alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagot, hogy karácsonykor azért ne szenvedjen annyira hiányt semmiben.


Az önkormányzati Mikulás idén is ajándékoz
Az önkormányzati Mikulás idén is ajándékoz


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: