2016-05-30 22:01:14• hírek • MTI

Onkológusok ellen nyomoz a DNA

Hetvenhét onkológus szakorvos ellen indított bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség, amely szerint egy gyógyszerforgalmazó cég indiai üdülést szervezett nekik azért, hogy a betegeiknek a cég által forgalmazott gyógyszereket írjanak fel.

A vádhatóság hétfői közlése szerint a cég, valamint annak négy képviselője ellen is bűnvádi eljárást indítottak. A forgalmazó a gyógyszerpiacon tapasztalt erős konkurencia miatt döntött úgy, hogy törvénytelenül ösztönzi az orvosokat termékeik ajánlására - állítják az ügyészek.

2012-ben egy indiai orvosi konferenciára hívták meg a 77 gyanúsítottat. A vádhatóság szerint azonban a konferencia csak ürügy volt, hiszen az orvosok egy része családtagjaikkal utazott Indiába. A konferencia helyszínétől több száz kilométerre szállásolták el őket, egyesek közülük csak utólag igényeltek a szervezőktől a konferencián való részvételüket elismerő oklevelet. Az orvosok ugyan ott voltak néhány órát a bangalorei kétnapos konferencia megnyitóján, de még ugyanazon a napon visszautaztak Új-Delhibe, ahol el voltak szállásolva.

Az ügyészség szerint a cég több mint félmillió eurót fizetett egy utazási irodának a 77 orvos üdültetésére, és ebből 416 ezer eurót tesz ki a megvesztegetést jelentő összeg.

Az elmúlt időszakban a bukaresti hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak a román egészségügyben elharapódzott korrupcióra, miután kiderült, hogy romániai kórházakban hamisított fertőtlenítőszereket használtak, és emiatt az uniós átlagnál jóval magasabb a kórházi fertőzések gyakorisága.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: