2012-10-10 17:04:04• hírek • Póti Orsolya

Önképzőkör alakult a Református Gimnáziumban

Az irodalmi önképzőkörök hagyományának felelevenítése, illetve a tehetséges diákok felkarolása és fejlesztése azon kör célja, mely nemrégiben alakult  meg a szatmárnémeti Református Gimnáziumban Szilágyi Domokos nevével fémjelezve.

„Már régóta megfogalmazódott tanárokban és diákokban egyaránt az az ötlet, hogy iskolánkon belül megalakítsunk egy olyan önképzőkört, melynek keretében ifjú tollforgatók, jó íráskészségű tanulók akár prózában, akár lírában megmutathatják tehetségüket" - mondta el Szilágyi Éva, a gimnázium igazgatónője a Szatmár.ro-nak.

Így alakult meg a Szilágyi Domokos Önképzőkör, amely mintegy folytatása kíván lenni a hajdani Kölcsey Ferenc Körnek, amely még az államosítás előtti Református Gimnáziumban működött és városi rangra emelkedett. Az egykori Kölcsey-kör működéséről, vezető tagjairól és megalakulásának időpontjáról egy régi jegyzőkönyv számol be, amely jelenleg a Református Gimnázium birtokában áll.

„A közel száz éves jegyzőkönyv Ligeti Zoltán László tanár úr hagyatékából származik, aki az iskola 1991-es újraalakulásakor meghatározó szerepet töltött be, hiszen mindig is szívügye volt a református magyar nyelvű oktatás újraindulása. A tanár úr halála után fia, Ligeti László adományozott néhány, a Református Gimnáziumra vonatkozó dokumentumot édesapja hagyatékából. Így került iskolánk birtokába a Kölcsey-kör jegyzőkönyve, amelynek első bejegyzéséből kitűnik, hogy az alakuló ülést 1917. szeptember 30-án tartották. Ezen az ülésen a tanárelnök munkásságra buzdítja a diákokat és reméli, hogy a gyengébbek is fokozott munkával fogják gyermeki képességeiket fejleszteni" - magyarázta az igazgatónő.



A jegyzőkönyvben álló célkitűzés az új önképzőkör alapítóinak célja is, ugyanakkor ezzel lehetőséget akarnak teremteni a tehetséges diákoknak arra, hogy különféle rendezvények keretében is bemutassák írásaikat.

A gimnázium vezetősége Kereskényi Sándor irodalomtörténészt kérte fel arra, hogy javasoljon egy olyan személyt, akinek nevével fémjelezhetik az irodalmi önképzőkört. Az irodalomtörténész Szilágyi Domokos nevét választotta, ugyanis a költő kultuszának elő gyökerei vannak itt.

„Szilágyi Domokos megszenvedte a posztmodern állapotot, aminek nemcsak a világérzés és világépítés fogalmi átrendeződésének az egyik vonása, hanem az is, hogy a kultúra az egyik leghatározottabb hordozó eszközzé vált" - mondta el Kereskényi, aki ugyanakkor azt is kifejtette, hogy az ő irányításával különféle rendezvényeken, irodalmi kirándulásokon és találkozókon  fognak részt venni a diákok.

Varga-Bressel Christiane magyartanárnőtől, a kör egyik alapítójától megtudtuk, hogy havonta egyszer kerül sor találkozóra a kör irányítói és a diákok között. A találkozók keretében a szakemberek átolvassák és kijavítják a diákok írásait, tanácsokkal látják el őket, valamint arra is alkalmat adnak, hogy a kis tollforgatók felolvassák alkotásaikat. A legjobb művek megjelennek a LiterArt Magyartanárok Egyesületének oldalán és a Refi honlapján is.

A Szilágyi Domokos Önképzőkör vezető tagjai olyan IX-XII. osztályos  diákok, mint Vass Lilla, Mali Dorottya, Cserepes Lilla, Bartók Boglárka, Kovács Aletta, Horváth Adrien és Nagy Helga. A diákok első alkalommal Adyfalvára látogatnak, ahol Kereskényi Sándor irányításával olyan helyeken fordulnak meg, ahol Szilágyi Domokos is járt. Az irodalmi zarándoklat keretében versek felolvasására is sor kerül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: