2009-05-11 15:02:07• hírek • Gozner Gertrud

Önkéntesek Hete Szatmáron

Fejezd ki magad tettekkel - Légy önkéntes! jelszó alatt zajlik egy héten át, május 11 és 17 között az Önkéntesek Hete Romániában. Ez egy országos szintű rendezvény, amelynek legfőbb szponzora az Európai Unió. Célja minél több lakost megmozgatni, hogy önzetlenül, saját közösségük érdekében tevékenykedjenek.

Szatmárnémetiben ezt az akciót a Caritas keretén belül működő Önkéntes Központ szervezi. Amint Ámik Mariannától, a központ vezetőjétől megtudtuk, a megyében 2002-től, amióta megkezdték tevékenységüket, 577 önkéntest tartanak számon. Aktív önkéntes a Caritasnál 60 személy van, és különböző akciók során a tavalyi évben 510 személyt mozgósítottak.

Mint kiderült, az önkéntesek nagy részét Szatmáron a fiatalok teszik ki, főleg a középiskolás korosztály, és a megye 15 líceumában működnek ilyen jellegű klubok. Az Önkéntesek Hete során e líceumi klubok fiataljai felkeresik az árva gyereket nevelő családokat és intézményeket. Például a Don Bosco óvodába a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai fognak ellátogatni és ott közös foglalkozásokon vesznek részt.

Idősebb korosztály is képviselteti magát, ők a szeretetszolgálat önkéntesei, akik a parókiák mellett aktiválnak, és szintén a Caritas központjához tartoznak. Ilyen például a Nőszövetség, vagy a Mária Légió.

A héten kerül sor az önkéntesek toborozására is, valamint a jelöltek kiválasztására is. A jelentkezők számára pedig tréninget szerveznek az Önkéntes Központban - magyarázta lapunknak a Caritas munkatársa. Csütörtökön fél 4 -től kerekasztal beszélgetésre kerül sor, ahol többek között az önkéntességi törvényt is megvitatják.

Maga a Caritas gyakran közvetít ki önkénteseket más szervezeteknek is, így például a Megyei Ifjúsági igazgatóságnak, vagy a Környezetvédelmi Ügynökségnek. Sajnos a lakosság rossz anyagi helyzete fékezi az önkéntességi kedvet, ezért többnyire fiatalok jelentkeznek, mert kíváncsiak, tanulni akarnak, és ez számukra is hasznos - fejtette ki Ámik Marianna.

Az egy hétig tartó rendezvény során információt kaphatunk az önkéntesség mibenlétéről, arról a lehetőségről, hogy apró tettekkel is lehet változásokat elérni. További információkat a jelentkezők a az Önkéntes Központ Delavrancea utca 20 szám alatti székhelyén, vagy a 0361805415 telefonszámon kaphatnak.

Elsősorban fiatalok érdeklődnek az önkéntesség iránt

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: