2016-10-13 09:49:42• hírek • Szatmár.ro

Öngyilkos lett a terrortámadásra készülő szír férfi

Holtan találták cellájában szerdán késő este a németországi Lipcse börtönében Dzsaber al-Bakrt, az iszlamista indíttatású robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett szír menekültet.

A Szászország tartományi igazságügyi minisztérium közleménye szerint a 22 éves fiatalember öngyilkos lett. A haláleset körülményeit csütörtökön ismertetik. A Spiegel Online hírportál úgy tudja, a gyanúsítottat éhségsztrájk és akut öngyilkosságveszély miatt állandó megfigyelés alatt tartották. Dzsaber al-Bakrt hétfőn hajnalban fogták el Lipcsében szíriai menekültek közreműködésével. A hatóságok gyanúja szerint kapcsolatban állhatott az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel. Másfél kilogramm robbanószert állított elő, minden bizonnyal robbanómellényt akart készíteni, és a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal - a belső elhárítás - szerint a napokban akart volna merényletet elkövetni, valószínűleg valamelyik berlini nemzetközi repülőtéren.

Előzetes letartóztatásba helyezték egy feltételezett társát is, egy 32 éves szíriai menekültet, akinek chemnitzi lakásában a pokolgépet készítette. A bérelt lakásban aceton-peroxidot (TATP) találtak, ezt a rendkívül veszélyes robbanószert használták az Iszlám Állam párizsi és brüsszeli merényleteit elkövető terroristák is.

Dzsaber al-Bakr 2015 februárjában érkezett Németországba menedékkérőként, a menekült jogállást júniusban kapta meg. A német hatóságok elvégezték biztonsági ellenőrzését, de nem voltak róla információk az adatbázisokban. Egyelőre nem tudni, hogy mikor radikalizálódott a szír fiatalember.

Szerdai német sajtójelentések szerint a menekültstátusz megszerzése óta többször is elhagyhatta az országot. A Die Welt című lap értesülése szerint az idén hetekre, talán hónapokra távozott, járt Törökországban, és meglehet, hogy Szíriában is volt, ahol kiképzést kaphatott pokolgépkészítésből az Iszlám Államtól.

A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati televízió egy szerda esti tényfeltáró riportja szerint egy közösségi portálon tett bejegyzései arra utalnak, hogy Dzsaber al-Bakr legkésőbb január óta az Iszlám Állam híve volt. Közeli rokonai az MDR-nek elmondták, hogy tavaly ősszel legkevesebb kétszer járt Törökországban, és felkereste a szíriai Idlíbet is, ahol az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorhálózat kötelékéhez tartozó, korábban an-Nuszra Frontként ismert Dzsabhat Fatah as-Sam is tevékenykedik.

Azt nem tudták megmondani, hogy németországi menekültként miért járt Törökországban és Szíriában. Letartóztatásával kapcsolatban azt mondták, valószínűleg agymosáson esett át és manipulálták. Az MDR megszólaltatta Dzsaber al-Bakr több egykori németországi lakótársát is, akik elmondták, hogy nem volt különösebben vallásos, de alaposan megváltozott, miután visszatért utazásairól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: