2016-09-11 16:03:56• hírek • refszatmar.eu

Ombodra került a focikupa az egyházkerületi sportnapon

Hetedik alkalommal szervezték meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének Sportnapját. A helyszín a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvara volt.

Ilonczai Zsombor egyházmegyei ifjúsági előadó áhítata után a Bízz Band dicsőítése következett, majd a sorsolások után foci, kosárlabda, asztalitenisz, holland biliárd, römi és sakk várta a fiatalokat.

Mint mindig, a legnagyobb népszerűségnek most is a labdarúgás örvendett, ahol két csoportba osztották a nyolc csapatot: Az A jelű csoportban Szárazberek mellé Pusztadaróc, Kémer és Székelyhíd csapata került. A B csoportban Erdőd. Mikola, Sándorhomok és Ombod játszott. Az elődöntőbe elég simán kerültek be a négyek, ahol Erdőd Kémert verte 2-0-ra, Ombod pedig 3-at számolt Szárazberekre. A kisdöntőt a berkiek nyerték, miután következhetett az izgalmas döntő. Egy szögletet követően Ombod szerezte meg a vezetést, majd egy szép kényszerítőzés után egyenlítettek az erdődiek. Következhettek a büntetőrúgások, ahol mindenkinek lehetősége nyílt arra, hogy bizonyíthasson: 5-4-re Ombod nyert, s így megérdemelten vették el a címet Erdődtől. A győztes csapat tagjai: Szeles Roland, Sebők Edmond, Görcsi András, Juhász Ábel, Tripon Alpár, Vajda Szabolcs, Nicás Krisztián és Varga Máté. Edző: Jobb Domokos.

Filep Zoltán tanár úr szervezésében kosárlabdázhattak is a jelentkezők: A Fülöp Csapat (tagok: Fülöp Thomas, Varga Márk, Lovas Dalma, Holl Vivienn, Tölgyesi Gabriella) nyert, őket követte a Poszet Csapat, a Stefanucz Csapat, a Kőrősi Csapat és Székelyhíd csapata.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: