2010-05-20 18:25:12• hírek • Póti Orsolya

Olvas a város

Szatmárnémeti is csatlakozott a „Lecturi Urbane" projekthez, mely Bukarestből indult, és melynek célja, hogy a lakossággal megszerettessék az olvasást. A járókelők 17 órától a város régi központjának parkjában könyvet olvasó fiatalokat és időseket láthattak.

Április végétől Szatmárnémeti is részt vesz a „Lecturi Urbane" projektben, és csütörtök délutántól sor került az első nyilvános olvasásra is a régi központi parkban. 17 órától diákok és felnőttek - egy-egy könyvel a kezükben - gyülekeztek a Vasile Lucaciu szobor köré, ahol olvasni kezdtek.

Gherman Cristina, a „Doamna Stana" Líceum román tanárnője, aki a kampány egyik fő szervezője, elmondta: „Reméli a lakosság jó érzéssel reagál minderre, mivel az olvasás egy fantasztikus dolog. A projekt célja az, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt közelebb vigyünk az olvasáshoz, megismertessük velük az olvasás örömét, és hogy új könyvekkel ismertessük meg őket"

Eddig a projektbe több mint harminc diák jelentkezett önkéntesként, és remélik idővel egyre több lakos érdeklődését felkelti a közös olvasás, és egyre többen szeretnének majd csatlakozni. „Meg vagyok győződve és remélem, hogy a lakosok nagy részét érdekli a dolog, és idővel sokan fognak csatlakozni hozzánk" - véleményezte Gherman.

A nyilvános olvasást péntek délelőtt 11 órától 13-ig a Coposu sétányon folytatják. A szervezők remélik, hogy következő alkalommal sokkal többen könyvet ragadnak és velük tartanak.





Fiatalok és idősebbek olvastak együtt a régi központi parkban


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: