2008-11-19 15:55:27• hírek • Szatmár.ro

Oltási kampány

Az egészségügyi minisztérium november 24-én kezdi meg országos méhnyakrák elleni oltási akcióját, mely keretében negyedikes kislányoknak fogják beadni a vakcinát, természetesen, csak szülői beleeggyzéssel.

Szerdán az oltási kampánnyal kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatót Dragos Guran Dorina, a Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság igazgatónője, aki sajtótájékoztatón elmondta, a kampányban tájékoztatják a szülőket az oltás előnyeiről, akik írásban kell beleegyezzenek, hogy a gyermek megkapja a vakcinát. A gyerekek három dózist fognak kapni az oltásból, egyet most novemberben, majd jövő januárban és májusban.

Szatmár megyében összesen 2056 negyedikes kislány kaphat ingyenes méhnyakrák elleni oltást. A városi iskolákban az iskolaorvos, vidéken pedig az általános orvos adja be majd a gyerekeknek a vakcinát.

Az igazgatónő elmondta, az oltást a nemi élet megkezdése előtt kell megkapják a lányok, ezért szociológiai kutatások alapján, a legideálisabb, ha a negyedik osztályosokat oltják be.

Romániában egyébként a nők körében a második leggyakoribb rákos megbetegedés a mellrák után, a mehnyakrák. Európai viszonylatban Románia igen előkelő helyet foglal el a méhnyakrákos megbetegedések gyakoriságát illetően. A mehnyakrák elleni oltást számos környező országban használják. Azt, hogy a vakcina hány évre nyújt védelmet, még nem tudni pontosan.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: