2013-05-14 13:27:02• hírek • MTI

Olosz: a lemondásnak nincs köze a korrupciós ügyhöz

Olosz Gergely közlése szerint a szenátori mandátumáról való lemondásának nincs semmi köze az ellene zajló korrupciós eljáráshoz.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa az MTI-nek adott nyilatkozatában leszögezte: azért mondott le szenátori mandátumáról, mert a háromszéki Rétyen tervezett fafeldolgozó üzem miatt méltatlan és alaptalan vádak érték nemcsak személyét, hanem az RMDSZ-t és a beruházót egyaránt.

Kifejtette: mandátumát munkahelyek teremtésére tette fel, vagyis arra, hogy az emberek ne kényszerüljenek külföldi munkavállalásra, és családok ne szakadjanak szét emiatt. Az osztrák beruházó megjelenése Olosz szerint egy "kis fényt jelent, de mások politikai célokra próbálták felhasználni az ügyet". Hozzátette: úgy érzi, lemondásával, tehermentesíti az RMDSZ-t és a beruházót, és reméli, hogy a tervezett fafeldolgozó üzem nem lesz többet politikai csatározás színtere, hanem pusztán gazdasági szempontok és észérvek mentén folytatódik a vita a beruházásnak a régióra kifejtett hatásairól.

A lemondott szenátor emlékeztetett, hogy az ellene zajló per még nem kezdődött meg, miután tavaly októberben vádat emelt ellene a korrupcióellenes ügyészség. Mint mondta, ártatlannak tekinti magát, és hisz az igazságszolgáltatásban, valamint abban, hogy ha lezajlik az eljárás, bebizonyosodik ártatlansága.

Olosz Gergely hétfőn mondott le a szenátori mandátumáról. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elfogadta a politikus döntését.
A Holzindustrie Schweighofer osztrák vállalat március végén jelentette be, hogy 150 millió eurós beruházás nyomán Rétyen fafeldolgozó üzemet létesít, amely évente 800 ezer köbméter fát dolgoz fel. A beruházás ellen az RMDSZ egyes Hargita megyei politikusai, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői egyaránt tiltakoztak. Ők attól tartanak, hogy a beruházás miatt indokolatlanul nagy mennyiségű fát irtanak ki, és a kis fafeldolgozók nem jutnak nyersanyaghoz a régióban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: