2016-12-21 11:51:50• hírek • Szatmár.ro

Olimpia: nem tűnik elérhetetlennek az első liga

A szatmári fociklub tagjai egy közös vacsorával zárták le az idei közös munkát.

Az egyik szatmári étteremben tartott közös vacsorával búcsúztak el egymástól az idei évre a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapat játékosai és a technikai személyzet tagjai. A vacsorát megelőzően a Szatmár.ro munkatársa Karda Attila klubelnökkel beszélt az elmúlt hónapokról és a jövőbeli tervekről.

A kezdet nehéz volt, anyagi gondok nehezítették a csapat életét, nehezen jött össze a játékoskeret is. Bogdan Andone, a csapat edzője is egy héttel a bajnokság kezdete előtt csatlakozott az együtteshez. Karda szerint a bajnokság eddig nagyon jól sikerült, különösen, hogy az utóbbi hónapokban is anyagi gondokkal küzdöttek. A pontvadászatot a negyedik helyen zárták, csupán 2 pontra lemaradva a második helyezettől.

A folytatás tekintetében Karda Attila szerint is fontos a csapat támogatói körének a növelése. "Szerintünk mindkét fél számára előnyös szponzori csomagokat dolgoztunk ki, több cég a hét végéig ígért választ" - mondja.

Az idén folytatásában Karda szerint az Olimpia az első és második, azaz a feljutó helyekért csatázik majd, bár belátja ő is, a feljutás az infrastrukturális hiányosságok miatt vetne fel kérdéseket. A stadion ugyanis borzalmas állapotban van, meg kell erősíteni statikailag. A kapu mögötti részen szerinte ki lehetne alakítani némi befektetéssel egy első liga szintű öltözőt, a pályát is fel lehetne javítani.

Bogdan Andone vezetőedző elégedett a kerettel, bár mindketten úgy gondolják, hogy a kispad elég rövid - minden posztra jó lenne még egy-egy játékos.

Kardát megkérdeztük a ciprusi edzőtáborozással kapcsolatos tervről is. "Ezzel kapcsolatban is még egyeztetünk támogatókkal. Számításaim szerint ez nem kerülne lényegesen többe, mint az eddigi téli edzőtáborok - legalábbis a papírok alapján" - mondta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: