2012-07-18 14:06:05• hírek • Szatmár.ro

Olimpia: egy meccsen túl, még kettő következik

Az Olimpia cserecsapata lépett pályára kedd délután a Fehérgyarmat-Nagyszekeres csapat ellen.

A harmadik ligás Olimpia a magyarországi labdarúgó bajnokság harmadik vonalában szereplő, Fehérgyarmat és Nagyszekeres egyesüléséből létrejött csapattal játszott. Bár az ellenfél a magyar bajnokság szereplője, bizonyos szempontból akár román csapatnak is lehetne nevezni, hiszen az egy aradi és három nagyváradi játékos mellett a keretben még tíz Szatmár megyei labdarúgó is szerepel.

Ezen a mérkőzésen Csík Tibi és kollégái a cserecsapatot küldték pályára, többnyire azok kaptak játéklehetőséget, akik próbajátékon vannak most az Olimpiánál. Az első félidőben a házigazdák voltak a veszélyesebbek, a magyarországi csapat egyetlen jól irányzott lövését Coman kapus hárította. A félidő végére azonban mégis a vendégek kerültek előnybe az Alin Magyar által szerzett góllal. A második félidőben egy Lihet - Marian Pop összjátékot követően utóbbi szerezte meg az egyenlítő gólt, a meccset pedig a magyarországiak szatmári légiósa, Stef Adrian döntötte el, amikor 25 méteres lövéséből gól született.

A folytatásban csütörtökön 10 órától az Olimpia a Zilahi FC-t fogadja, majd szombaton a Bihar FC otthonában lépnek pályára 11 órától.

Szatmárnémeti Olimpia-Fehérgyarmat/Nagyszekeres 1-2 (Marian Pop 81., illetve Magyar 41., Ştef 87.).

Az Olimpia összeállítása:
Coman - Jakkel, Silaghi, Lauruc, Glodean, Ghiriti, Ciobai, Zele, Reszler, Cosma, Dragos. Cserék: Görbe, Sabau, Pop Marian, Ghele, Ignat, Lihet. Edzők: Csík Tibor, Ioan Dragomir, Paul Levente.
A Fehérgyarmat összeállítása: Balaj - Stef, Robas, Chiorean, Márton, Homoki, Sorin Marian, Bartha, Cuc, Alin Magyar, Homan. Cserék: Koncz, Matei, Oprea, Costea, Szilágyi, Pál, Igaz, Szántó, Docsa, Horea. Edzők: Virovecz Pál, Della Sándor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: