2012-01-09 16:50:42• hírek • Kocsis Zoltán

Új buszokat venne idén a Transurban

Évértékelő és évváró sorozatunk mintegy harmadik részében Kereskényi Gábor alpolgármestert kértük meg, hogy exkluzív interjú keretein belül számoljon be arról, mit tart a nemrég véget ért év jelentősebb megvalósításainak és mit vár az előttünk álló esztendőtől.

„A gazdasági válság hatásai alaposan rányomták bélyegüket az előző évre, ezzel együtt úgy gondolom, hogy a körülményekhez képest jó évet zártunk", mondta az alpolgármester. Kereskényi a legjelentősebb megvalósítások sorát azzal nyitotta, hogy az összes olyan közszolgáltatás, amelyért ő a felelős, zökkenőmentesen működött. „A víz és csatornázás, a helyi közszállítás, az oktatás, a szociális közszolgáltatások terén sikerült tartani a válság előtti szintet. Ezt sokan természetesnek tartják, pedig szerintem komoly megvalósítás. Főleg úgy, hogy jó minőségű szolgáltatást biztosítottunk, ám igyekeztünk a díjszabásokat nem túlságosan megemelni", mondta az alpolgármester.

Kereskényi az egyik legkomolyabb eredménynek tartja a Kölcsey Ferenc Főgimnázium helyzetének rendezését. „A patinás iskola végre egy olyan megfelelő otthonra talált, ahol adottak a minőségi oktatás feltételei", mondta. Szintén kiemelte, hogy a tizenegy RMDSZ-es tanácsosnak sikerült kiharcolnia, hogy a Láncos-templom mögé nem egy Vitéz Mihály, hanem egy Rákóczi Ferenc-szobor kerüljön. Ennek a felavatására idén sor is kerül.

Ami a 2012-es esztendőt illeti, az alpolgármester komoly beruházásokat helyezett kilátásba azon területeken, amelyekért ő a felelős. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy igyekeznek minél több iskolát felújítani, modernizálni. Mint ismertette: többek között a 10-es iskola, az Octavian Goga iskola, a Doamna Stanca líceum esetébem a műszaki dokumentációk már el is készültek. "Természetesen tovább folytatjuk a Kölcsey Főgimnáziumban elkezdett munkálatokat is" - tette hozza Kereskényi.

Szintén nagyon fontos beruházás, hogy a polgármesteri hivatal lépéseket tesz a közszállítást végző járműpark modernizálása felé. Magyarán, a Transurban több új buszt vásárol az idén. A mostani géppark fölött bizony eljárt már az idő, ezért szeretne néhány új buszt vásárolni a város. Hogy ez pontosan hány járművet jelent, ugyanúgy akkor derül ki, amikor a városi tanács elfogadja az éves költségvetést, mint hogy hány iskolát sikerül felújítani.

Kereskényi nagyon fontosnak tartja az Ostrovului-program folytatását. Mint ismeretes, a város vezetőségének célja, hogy a többségében romák lakta tömbházban szükséglakásokat tudjanak kialakítani, míg a másik ingatlan felújításához partnereket keresnek.

Tovább folytatódik idén a gyerekek szórakoztatását célzó játékterek építése. Az elkövetkező hónapokban négy játszóteret hoz majd létre a város vezetése: kettőt a 16-os lakónegyedben, egyet-egyet pedig a Solidaritatii és a 14-es lakónegyedben.

Nem mehettünk el szó nélkül a Szatmárnémeti Városi Sportklub tavalyi teljesítménye és idei tervei mellett sem, lévén Kereskényi Gábor az igazgatótanács elnöki tisztségét is betölti. Sportvezetőként „történelmi eredményeknek" nevezte, hogy a női kosárlabdacsapat tavaly ezüstérmet szerzett mind az élvonalbeli bajnokságban, mind pedig a Román Kupában. Szintén sikerként értékelte a férfi kézilabdacsapat tavalyi nyolcadik helyét. „Az idei célunk, hogy a lányok bejussanak a legjobb négy csapat közé, a fiúk pedig az első tízbe kerüljenek", mondta.

„Mind a sportban, mind a politikában, csak csapatként lehet jó eredményeket elérni. Ehhez pedig meg kell találni a megfelelő embereket. Az ökormányzati munka - akárcsak a sport - egy folyamatos tevékenységet feltételez. Nincs megállás, nincs idő dicsekedni a megvalósításokkal, vagy a kudarcokon keseregni. A legfontosabb ugyanakkor, hogy egy mérlegkészítés után tudjuk a megfelelő következtetéseket levonni és a hibákból tanulni" -, árulta el munkafilozófiáját Kereskényi Gábor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: