2015-03-21 16:11:29• hírek • MTI

Olcsó az olaj, de így is nő a fúrótornyok száma

Miközben az alacsony olajár miatt sorra zárnak be az amerikai olajkutak, Szaúd-Arábiában folyamatosan növekszik a gáz- és olajfúrótornyok száma.

Korábbi iparági becslések szerint az Aramco szaúdi állami olajipari óriás tavaly 210 fúrótornyot működtetett, tehát 2013-hoz képest 40 százalékkal, két év alatt 50 százalékkal növelte, 2011 óta pedig megduplázta kitermelési kapacitását.

Amin Nasszer, a cég kutatás-kitermelési ágazat (upstream) alelnöke e hónapban úgy nyilatkozott, hogy a vállalat még nem döntötte el, tovább bővíti-e jelenlegi, 212 fúrótoronyból álló hálózatát. Egyes felmérések azonban arra utalnak, hogy a szaúdi tornyok száma folyamatosan növekszik. A vállalat azon elemzői várakozásokra sem kívánt reagálni, miszerint idén is legalább annyi fúrótornyot üzemeltet majd, mint 2014-ben.
Annyit tudni lehet, hogy a vállalat tervei szerint a Shaybah és Khurai szárazföldi mezők kitermelését napi 550 ezer hordóra emelik 2017-re.

Gary Ross, a New York-i székhelyű PIRA Energy Group tanácsadó cég ügyvezető igazgatója úgy véli, a szaúdi fúrótornyok számának növekedése jelzés az ipar számára, miszerint a jövőben bővülnie kell a kínálatnak.
Iparági elemzők szerint a szaúd-arábiai termelési stratégia túlmutat az aktuális olajpiaci trenden, a jelenlegi túlkínálat helyett már a következő nyersolajszegény időszakra fókuszál és az arab királyság egyedülálló képességének fenntartására, miszerint bármely pillanatban képes gyorsan olaj-kitermelését fokozni.

Szadad al-Huszeini energetikai tanácsadó, az Aramco korábbi vezető feltárási szakembere és geológusa természetesnek tartja, hogy egyre több kútra van szükség, ha egy vállalat naponta 10 millió hordó olajat termel ki, és egyúttal tartalékkapacitásának fenntartásán dolgozik. "Minél többet termelsz ki, annál jobban feléled tartalékaidat, annál gyorsabban kimerülnek olajmezőid, így gyakorta kell új kutat fúrni" - mondta.
Már a 2011-es líbiai polgárháború miatt kialakult olajhiány idején egyértelművé vált a szaúdiak számára, hogy amennyiben Rijád meg akarja őrizni kulcsszerepét a piacon, meggondolatlanság lenne kitermelését a tartalékkapacitás rovására bővíteni.

Mivel az elmúlt két nyáron az olajkitermelés gyakran meghaladta a napi 10 millió hordót, az Aramco nagyobb hangsúlyt helyez a gázkutatásra is, mert a magasabb gázkitermelés segít az olajtartalékok megőrzésében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: