2010-09-29 09:37:56• hírek • ma.hu

Börtön várhat Györgyire

Órákon át olvasta fel az ítész a közel ezer oldalas nyomozati anyagot Keleti Györgyi ügyében - A volt honvédelmi miniszter lánya szerint olyan az egész, mint a Mónika show.

Közel ezer oldalt olvasott fel órákon keresztül az ítész Keleti Györgyi tárgyalásán: a nyomozati anyag tartalmazta a modell egykori, lehallgatott telefonbeszélgetéseit - írja a Napi Ász.

Györgyi előző tárgyalásán öt tanú is az egykori honvédelmi miniszter lánya ellen vallott - tegnap pedig még egy lány beszélt az olaszországi futtatásról. Megnevezte Györgyit, mint a személyt, akinek segítségével áruba tudta bocsátani saját testét az olaszoknál.

A bírói kérdésre azt mondta, hogy ennek fejében napi 100 eurót kellett Keleti Györgyinek fizetnie. Györgyi végighallgatta korábbi beszélgetéseit, az ellene valló tanú szavait is, majd pedig Mónika-show-nak nevezte a tárgyalást. Elmondta: bízik abban, hogy felmentik prostitúció elősegítésének vádja alól - adta hírül a Napi Ász.

A vád képviseletében eljáró ügyész azt szerette volna, ha ítélet születik a tárgyalás végén, Györgyi ügyvédje azonban úgy találta, további tanúk meghallgatása szükséges. A kérésnek a bíró helyt adott. Várhatóan csak jövő év februárjában zárul le az ügy.

Keleti Györgyi a Napi Ásznak azt mondta, mindenki láthatta, hogy az ügy nem komoly, a bíró sem tudott mit kezdeni vele. Olyan az egész, mint a Mónika-show. Ami megtörtént, azon nem tud változtatni, de bízik a felmentésében - fogalmazott.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd a Napi Ásznak elmondta: amennyiben a lehallgatás törvényes, a bíróság értékelheti, mint bizonyítékot. A kérdés, hogy a vádlott meg tudja-e cáfolni a rögzítetteket. Ha nem tudja, akkor a felmentésre nem sok esély van.

A kerítés alap büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, amennyiben bebizonyosodik, hogy rendszeresen és anyagi haszonszerzés céljából követték el, akkor maximum 5 évet szabhatnak ki az illetőre - írja a Napi Ász.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: