2010-05-26 11:46:55• hírek • Póti Orsolya

Ökumenikus tábor Taizé-ben

Az ökumenikus szervezet immár kilencedik alkalommal szervezi meg a Taizéi tábort, melynek keretén belül izgalmas európai utazáson vehetnek részt az érdeklődők. Maga a tábor hét napig tart, a résztvevők az utazás során érdekes látnivalókat tekinthetnek meg.

Taize egy Franciaországban található kis falucska, ahol a Roger Schütz testvér által alapított ökumenikus szerzetes közösség működik. A közösség a helységről kapta a nevét, és testvérei kizárólag csak a saját munkájukból élnek. A tábor szervezői sok érdekes programmal várják az odalátogatókat, akik különböző csoportos foglalkozáson vehetnek részt, együtt énekelhetnek, imádkozhatnak, és mindemellett meglátogathatják Taizét, és a tábortól nem messze található Cluny apátságot.

A táboron kívül a szervezők egy izgalmas európai utazást is felajánlanak, melyen a résztvevők olyan városok látnivalóit tekinthetik meg, mint Velence, Barcelona, Párizs és Prága.

A részvételi díj mindössze 215 euró, mely magába foglalja az utazást, szállást étkezést és a biztosítást is. A jelentkezés határideje június 10.  Kapcsolatfenntartó: Ambrus Zsolt, telefonszám: 0733-919-973.


A tábor szervezői érdekes programokkal várják Taizé-be
A tábor szervezői érdekes programokkal várják Taizé-be


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: