2011-09-13 09:30:16• hírek • Póti Orsolya

Októberben lesz Az Üveghegyen túl című mesemondó verseny

Az idei tanévben a megszokottnál korábban kerül sor az általános iskolások mesemondó versenyére. Már október közepén megszervezik "Az Üveghegyen túl" című népszerű vetélkedő megyei szakaszát - tudtuk meg Székely Hajnalka tanítónőtől.

A Napsugár Kiadó és Alapítvány valamint az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége idén is meghirdeti „Az Üveghegyen túl" című mesemondó versenyt, melynek megyei válogatójára október 14-én kerül sor, a Szatmárnémeti Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola (egykori 5-ös iskola) B épületében.

A vetélkedőt a szokásokhoz híven két csoportban szervezik meg: 12 órától az I. és II. osztályosok mutathatják be ügyességüket, míg 14 órától a III-IV. osztályos diákok adhatják elő az általuk választott népmesét.

A verseny szervezői megkérik a tanítókat, hogy az iskolai szakaszt a szeptemberi hónap folyamán szervezzék meg és legkésőbb október 7-ig jelentkezzenek egy I. vagy II. osztályos és egy III. vagy IV. osztályos diákkal, azaz mindkét kategóriában egy-egy gyerekkel. A benevezési díj 10 lejbe kerül.

„A diákoknak legfeljebb három perc állt a rendelkezésükre, hogy szabadon, kifejezően előadják az általuk választott magyar népmesét." - tájékoztatta portálunkat Székely Hajnalka tanítónő, a vetélkedő egyik szatmári szervezője.

Elérhetőségek: Székely Hajnalka: 0749-820 236, email: szekely.hajnalka@yahoo.com; Dobai Réka: 0745-268 600, email: rekaharmat@yahoo.com.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: