2012-10-06 09:10:06• hírek • MTI

Október 6-i megemlékezés ellen tüntetnek román szélsőségesek

Bognár Levente, Arad alpolgármestere
Bognár Levente, Arad alpolgármestere

A "magyar irredentizmus" ellen hirdetett tüntetést egy román szélsőséges szervezet, az Új Jobboldal (Noua Dreapta), amely szombaton - október 6-án - vonul fel Arad belvárosában az aradi vértanúk emlékére szervezett magyar rendezvény után.

A felvonulást Dumitru Magureanu, a szélsőséges szervezet vezetője jelentette be, és közölte, hogy 150 résztvevőt várnak. Magureanu szerint a résztvevők román nemzeti színű zászlókat fognak lobogtatni, Avram Iancu 1848-as román szabadságharcos fényképét fogják kitűzni, és olyan feliratokat emelnek majd magasba, mint például "Románia oszthatatlan, független és egységes nemzetállam".

A szélsőséges szervezet vezetője szerint a tizenhárom aradi tábornoknak szentelt rendezvény sérti a szabadságharcban elesett román áldozatok emlékét. Az Új Jobboldal felvonulása délután három órakor kezdődik, és várhatóan öt óráig tart. A magyar rendezvény reggel tíz órakor kezdődik a vesztőhelyen, majd 13 órakor folytatódik a Szabadság-szobornál.

Bognár Levente (fotó), Arad alpolgármestere az MTI-nek elmondta: tudomása szerint a szervezet hatszor kért már engedélyt a városházától, amely rendszeresen elutasította, ezért tudomása szerint a szervezet a bírósághoz is fordult. Bognár szerint az Új Jobboldal eredetileg a Megbékélési Parkba kért engedélyt, ahol minden évben a magyar rendezvényt tartják.

Bognár azt kérte Gheorghe Falca polgármestertől, hogy október 6-án ne engedélyezzen semmilyen Új Jobboldal-rendezvényt. Mint mondta, pénteken mégis arról értesült, hogy lesz ilyen felvonulás. Az utcai rendezvények engedélyezésére illetékes bizottság tagjai azt közölték az alpolgármesterrel, hogy nem volt jogalapjuk újból elutasítani a szervezet kérését, hiszen a két rendezvény nem ugyanazon a helyen és időpontban zajlik - tette hozzá az alpolgármester, aki szerint az engedélyt Catalin Titiriga, a város másik alpolgármestere írta alá.

Bognár szerint a szélsőséges szervezet tagjai páran már tavaly is jelen voltak a Szabadság-szobornál tartott megemlékezésen zászlóval és feliratokkal, akkor feljelentették őket, és a csendőrség büntetést rótt ki rájuk.
Aradon végezték ki 163 évvel ezelőtt az 1848-49-es szabadságharc tizenhárom tábornokát. Az ő emlékükre a 2004-ben visszaállított Szabadság-szobornál minden évben október 6-án szerveznek a magyarok megemlékezést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: