2012-10-04 18:07:34• hírek • Szatmár.ro

Október 12-én mutatják be a Világjobbítókat

Technikai okok miatt egy héttel elhalasztották az elgondolkodtató de nevettető darab bemutatóját.

Az Északi Színház román és magyar társulata egyszerre tartott sajtótájékoztatót csütörtök délben a színház előadótermében. A román társulat a stúdióteremben mutatja be a TalkShow című előadást, mely a sorban a harmadik ilyen lesz. Ennek képzeletbeli meghívottjai Nichita Stanescu költő és Farinelli, a kasztrált énekes lesznek - róluk beszélgetnek majd meghívottak és a közönség vasárnap az Ács Alajos Stúdióteremben.

A Harag György Társulat vezetősége a péntekre tervezett, de egy héttel elhalasztott kortárs magyar színdarab bemutatójával kapcsolatban tájékoztatott. A Tasnádi Csaba, a nyíregyházai Móricz Zsigmond színház igazgatója által rendezett darab prömierje csúszik, ugyanis gondok akadtak a színpad megvilágításával. A világítási rendszer ugyanis elavult, olyan technológia utolsó képviselője, amelyet más színházak már rég nem használnak, ezért nem lehetett kölcsönkérni egy olyan alkatrészt, amely a napokban egy rövidzárlat miatt meghibásodott. Az új alkatrész megrendelését követően még várni kell a szállításra - elvileg még a bemutató napja előtt megérkezik Szatmárnémetibe - de Tasnádi bejelentette: ha törik, ha szakad, jövő pénteken bemutatják a darabot.

A Harag György Társulat évadnyitó bemutatójának különlegessége, hogy a társulat örökös tagja, az évek óta otthon először újra színpadra lépő Czintos József Jászai Mari- és Kovács György-díjas színész is szerepet vállalt az előadásban. Különlegesség továbbá, hogy mivel sok helyszínen játszódik a darab, ezért több jelenet díszletét is a háttérbe vetített képek adják majd.

Sajtótájékoztató a színházban

„A Világjobbítók tíz éve született Mucsi Zoltán és Scherer Péter számára, ősbemutatója Kaposvárott volt 2005-ben, Kovács Zsolt és Némedi Árpád fesztiváldíjas főszereplésével. Eleven, vérbő, nyelvileg bravúros, dialógusaiban feszes dráma, amely csupán alapszerkezetében emlékeztet a Don Quijote sztorijára, ám mindenestől kortársi fogantatású komédia. A szerző könnyedén emeli át drámába a búsképű lovag s fegyverhordozója figuráját, de áthelyezi őket magyar környezetbe, a kilencvenes évek végének rendszert váltott, balkanizálódott miliőjébe, szövegeiket telíti az ezredvég lepusztult hadováival, a cselekményt átszövi virtuális és valóságos erőszakkal, a játék vizuális terére pedig rávetíti az interaktív média fantasztikus és öldöklő képeit.

A Világjobbítók megejtő humorral és iróniával mutatja be az elképesztően lepusztult, balkanizálódott viszonyokat, a barbarizálódott külvilág hiszterizált mindennapjait. A gyilkos és frivol játékok mégis valamiféle derűt sugároznak: a viszonyokon felülemelkedni képes ember szikár - ámbár némiképp anakronisztikus - optimizmusát. Előadásunk arról beszél, hogy a kulturális hagyományait elveszítő ember óhatatlanul lecsúszik és erkölcsileg talajtalanná válik. Az élő tradícióhoz való makacs ragaszkodás pedig, még ha néha megmosolyogtatóan naivnak tűnik is, a szellemi túlélés egyetlen lehetséges útja
és forrása. A négyszáz éves mítosz kortárs újragondolása ezt a folyamatosságot tükrözi" - fogalmazta meg a darabbal kapcsolatos gondolatait Tasnádi Csaba rendező.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: