2009-01-18 14:30:14• hírek • Szatmar.ro

Oktatással kezdődött a világbajnokság

A magyar válogatott órát adott, a román pedig vett a kézilabda-világbajnokság nyitányán.

Szombat este Horvátországban kezdetét vette a 21. alkalommal megrendezésre kerülő férfi kézilabda-világbajnokság, melyen mind Magyarország, mind Románia érintett. Ráadásul, akárcsak a decemberi, macedóniai női Európa-bajnokságon, a két ország válogatottja ismét egy csoportban szerepel, a név szerint az A jelű hatosban.

 

A részt vevő 24 ország négy darab hatos csoportba van osztva, ahonnan az első három jut a középdöntőbe, az itt elért eredmények alapján alakul ki majd a helyosztók párosítása.

Ami az esélyeket illeti, mindenképpen számolni kell a címvédő németekkel, az olimpiai bajnok franciákkal, a legutóbb döntőt játszó lengyelekkel és a házigazda, 2003-ban diadalmaskodó horvátokkal. Ha már a történelemnél tartunk, mindenképp érdemes megemlíteni két érdekességet. Kevesen gondolnák, de Románia, a svédekkel holtversenyben a vébék történelmének legeredményesebb válogatottja, négyszer diadalmaskodott, persze még az „átkosban": 1961, 1964, 1970, 1974. Mögöttük, egy győzelemmel lemaradva, Németország következik, aki minden egyes győzelménél más néven szerepelt: 1938 Német Birodalomként, 1978-ban Német Szövetségi Köztársaságként, míg 2007-ben természetes nevén, Németországként. (Itt jegyezzük meg, hogy két alkalommal a Német Demokratikus Köztársaság is döntőt játszott és vesztett Románia ellen).

A nyitányon a legjobb nyolcba bejutni szándékozó Magyarországnak, akinek legjobb eredménye egy ezüst még 1986-ból, egy kis bemelegítő mérkőzés jutott Ausztrália ellen. Erre a mérkőzésre túl sok szót nem érdemes vesztegetni, amit két statisztikai adat is jól mutat: egyrészt utoljára 1-1-nél volt egyenlő, másrészt pedig 41-17 lett a végeredmény. Természetesen ide.

Jóval nehezebb falat várt a régi önmagát megközelíteni sem tudó Romániára, akik az olimpiai bajnok franciákkal mérkőzhettek. A találkozó elején a román támadók naggyá tették Thierry Omeyer kapust, aki két hetest és több nagy ziccert is védeni tudott. Ez meg is adta a találkozó alaphangját, mivel a franciák könnyedén megnyugtató előnyre tettek szert, amit végig tartani tudtak, bár a szünetben „csak" 12-9 volt az eredmény javukra. A fordulás után aztán még inkább megnyomták a gallok, Nikola Karabatic-csal nem tudtak mit kezdeni a románok, így sima, 31-21-re nyertek a kékek.

Folytatás vasárnap délután a Magyarország- Románia összecsapással.

Eredmények:
A csoport:
Magyarország
-Ausztrália 41-17, Franciaország-Románia 31-21, Szlovákia-Argentína 27-25
B csoport:
Spanyolország-Kuvait 47-17, Svédország-Kuba 41-14, Horvátország-Dél-Korea 27-26
C csoport:
Lengyelország-Algéria 39-22, Németország-Oroszország 26-26, Tunézia-Macedónia 25-24
D csoport:
Norvégia-Szaúd-Arábia 39-23, Szerbia-Egyiptom 36-22, Dánia-Brazília 46-27

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: