2015-03-14 20:56:28• hírek • ITcafe.hu

Okosszemüveget az űrhajósoknak is

A NASA kiterjesztett valósággal segítené az űrbéli munkát. Hat éve dolgoznak rajta, most végre nyilvánosságra hoztak néhány részletet.

Az Osterhout Design Group (ODG) és a NASA nemrég közös sajtóközleményt adott ki, amiből kiderül, hogy együttműködésük fő célja a virtuális és a kiterjesztett valóság felhasználása az emberi űrutazások, illetve végső soron a NASA missziói során.

Az ODG egy 1999-ben alapított technológiai inkubátorház, ami viselhető eszközökre specializálódott. Hat éve dolgoznak saját okosszemüveg megoldáson, tehát a rendelkezésre álló információk alapján korábban kezdték, mint a Google. Abban is különböznek a keresőóriástól, hogy ezalatt végig első sorban az amerikai kormánnyal, illetve üzleti ügyfelekkel együttműködve igyekeztek megtalálni a leghasznosabb megoldásokat és kiaknázni a technológiában rejlő lehetőségeket. Az ODG szemüvege bármire képes, amit egy mai táblagéptől elvárunk, csak sok esetben nem kell hozzá a kezünket használni.

Különböző szenzorok érzékelik a felhasználó pozícióját, tekintetét és annak fókuszát, illetve a mozgás irányát. Ezeknek köszönhetően olyan háromdimenziós képet képesek a használó elé tárni, amivel a közlemény szerint sosem látott minőségű és reakcióidejű virtuális valóság jön létre.

A cikk folytatása az ITcafe.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: