2016-05-10 11:00:41• hírek • MTI

Okosórákkal, szemüvegbe épített kamerával csaltak

Mintegy háromezer diáknak kell megismételnie az egyetemi felvételi vizsgát Thaiföldön, miután kiderült, hogy néhányan okosórákat és szemüvegbe épített kamerákat használva igyekeztek jobb eredményeket elérni - jelentette kedden a BBC brit közszolgálati média.

A csalási botrány a bangkoki Rangsit Egyetemen pattant ki. Az intézmény illetékese azt mondta, hogy hárman a szemüvegükbe épített apró kamerákkal filmre vették a vizsgafeladatokat, és elküldték a felvételeket egy termen kívüli, segítő csapatnak, amely viszont a helyes válaszokat küldte el három másik vizsgázó diák okosórájára.

A vizsgafeladatokat megoldó csapat egyik tagja bevallotta: 24 ezer dollárt kapott azért, hogy a szóban forgó felvételizőket bejuttassa az orvosi egyetemre.

A délkelet-ázsiai országban ádáz küzdelem folyik azért, hogy a diákok bekerüljenek az egészségügyi képzést nyújtó felsőoktatási intézményekbe, ugyanis az orvosi hivatás nagy presztízzsel jár Thaiföldön, ahova a világ minden részéről érkeznek páciensek.

Arthit Ourairat, az egyetem rektora a Bangkok Post című helyi lapnak úgy nyilatkozott: feketelistára tették az érintett diákokat, vagyis nem felvételizhetnek újra az intézménybe. A rektor közzétett a Facebook-oldalán egy bejegyzést a csalásról, és ezt több tízezren osztották meg.

Egyelőre nem tudni, hogy a csalásban részt vevő diákok egy kiterjedtebb hálózat tagjai-e.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: