2009-02-11 11:51:19• hírek • Szatmár.ro

Ökológiai versenyt szerveznek

Hatodik alkalommal szervezik meg az Együtt Európában nemzetközi ökológiai vetélkedőt, amelyen Szatmárnémeti és a magyarországi Vásárosnamény középiskolásai mérik össze képességeiket.

A.versenyt a „Közös Ügyünk" határokon átívelő környezeti, nevelési, ifjúsági együttműködési program, a Felső-Tisza mentén nevet viselő programsorozat keretében rendezik meg. Az évek óta sikeresen zajló programban négy ország (magyar, ukrán, szlovák, román) közel 200 középiskolája működik együtt. A program 2009-es nyitórendezvényeként szervezik meg február 13-án, 15 órától a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban az ifjúsági találkozót és vetélkedőt.

A program szervezői bíznak benne, hogy a fiatalok nagyszámú részvétele a programsorozatokon, az oktatási, környezeti nevelési, ifjúsági csereprogramok sikere utat mutat a politikusoknak, a felnőtteknek, egy sikeres Európa Uniós régió létrehozására. A széleskörű együttműködések megteremtésével, szülőföldünk, a sokszínű Felső-Tisza Vidék kiemelt fejlődéséhez, így jobb életfeltételeink megteremtéséhez vezet majd.

Az ökológiai vetélkedőn idén témaként szerepel a gazdasági válság hatásai a társadalomra és a természetre, a „Felső-Tisza vidék", különösen a Túr folyó völgyének élővilága, kiemelkedő természeti értékei, a bioélelmiszerek, és az egészséges táplálkozás, a génmanipuláció a mezőgazdaságban, az energiatakarékosság, illetve az állatvédelem.

A tavalyi verseny díjazottjai.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: