2015-05-28 16:27:31• hírek • Szatmár.ro

Ők ott lesznek velünk a Szabadság Feszten!

A Halott Pénz és Kowalsky meg a Vega mellett számos együttes és fellépő ott lesz július 9-12. között Margittán, a harmadik alkalommal megszervezett Szabadság Feszten - jelentette be csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján Boda Gergely Zoltán főszervező, a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) elnöke. Olyan ismert és közkedvelt együtteseket hívtak meg a fesztiválra, amelyek már nem egyszer bebizonyították, hogy minőségi élőzenéjükkel hatalmas bulit képesek csapni. A lista még nem teljes.

Boda Gergely Zoltán elmondta, az idei Szabadság Feszten ott lesz és élőben koncertezik majd a nagyszalontai Wrong Way, a gyulai (Magyarország) Wizards, a nagyváradi No Cable, a szerencsi (Magyarország) Roxxon, de ott lesz a margittai ifjúsági fesztiválon az erdélyi rapzene legfőbb képviselője, a szalontai Mr. Siid is.

Az egyik legnagyobb nyugat-romániai magyar ifjúsági fesztiválon a humor is fontos szerepet kap. Azt már bejelentették, hogy egyéni előadással fellép majd Kun Zsolt és György Botond humorista, de egy meglepetés fellépővel is készülnek, akinek a kilétét később fedik fel.

A főszervezők kiemelték, idén stand up comedy-vetélkedőt hirdettek. Amint a sajtóban már megjelent, akik éreznek magukban potenciált, küldjenek egy jelentkező levelet a zsoltkun@yahoo.com e-mail címre Kun Zsoltnak, akit részletekért hívhattok is a 0753/247-002-es telefonszámon. A levélben tüntessétek fel pontosan a neveteket, az e-mail-címeteket, az életkorotokat, telefonszámotokat és a települést, ahonnan jelentkeztek. A Szabadság Feszt Humorbajnokság jelentkezési határideje június 21., vasárnap éjfél.

Knal Orsolya, a VIDIFISZ alelnöke az idei Miss Freedom Fest szépségversenyt jelentette be. A vetélkedőre bármely hölgy jelentkezhet, aki betöltötte 16. életévét, de még nem múlt el 28. A jelentkezési adatlap elkérhető az orsi1224@yahoo.com e-mail címen, illetve kitöltve ugyanide kell visszaküldeni. A jelentkezési laphoz egy teljes alakos fotót is mellékelni kell, ami nem lehet régebbi, mint egy éves. Bővebb felvilágosításért telefonon is érdeklődhetnek Knal Orsolya programfelelősnél a 0747/891-785-ös telefonszámon. A jelentkezési határidő 2015. június 26.

Wrong Way

Boda Gergely Zoltán főszervező ugyanakkor elmondta, az együttműködő szervezetek és partnereik révén egy Civil Pontot is működtetnek majd a fesztiválon. A civil sátraknál vállalkozásfejlesztésről, ifjúságról, továbbtanulásról, karrierépítésről, a civil szféra fontosságáról és az önkéntességről lehet hasznos információkat begyűjteni, továbbá az OTP Bank jóvoltából pénzügyi szaktanácsadást is tartanak fiataloknak.

Roxxon

A fentebb említett programokon túl többtucatnyi sportverseny és ügyességi, szórakoztató vetélkedőt szerveznek napközben a részvevőknek.

A szervezők hangsúlyozták, hogy hétfőtől a postán is lehet bérletet rendelni a fesztiválra. A Szabadság Fesztre a négynapos belépő június 1-jétől kedvezményesen 50 lejért vásárolható meg. A terjesztési pontok és személyek listája megtalálható a rendezvény hivatalos weboldalán, a szabadsagfesztival.eu címen, valamint a Facebook-oldalon (facebook.com/szabadsagfeszt).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: