2016-01-20 09:32:10• hírek • MTI, Szatmár.ro

Ők a 30 év alatti fiatalok, akikre érdemes odafigyelni

Két magyar és négy román fiatal szerepel az amerikai Forbes magazin 30 évnél fiatalabb tehetségekről készült európai sikerlistáján.

Az amerikai Forbes magazin minden évben listát tesz közzé a legsikeresebb 30 évnél fiatalabb tehetségekről, de most először jelentette meg a 30 alattiak európai sikerlistáját. Tíz kategóriában keresték azokat a fiatalokat, akikre ma érdemes odafigyelni Európában. A listán van többek között Adele, az Oscar-díjas és tízszeres Grammy-díjas énekesnő, Novak Djokovics teniszező, Sebastian Vettel világbajnok Forma 1-es pilóta és a Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista, Malala Juszufzai is.

A listára két magyar került fel: Lám István, az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar startup, a Tresorit vezérigazgatója a technológia kategóriában végzett a legjobb 30 között, míg S. Takács András, az On The Spot című dokumentumfilm-sorozat rendező-producere a média kategóriában.

A Forbes négy romániai fiatalra is felhívja a figyelmet.

Cornel Amariei 22 éves és a Lumen nevű eszköz kitalálója-fejlesztője. Ez a látássérültek életét könnyíti meg egy 3D szkenner és rezgés-szenzorok segítségével. A fiatalember amúgy a Continental Automotive cég Szebenben tevékenykedő munkatársa, a kutatás-fejlesztési osztályon dolgozik. A romániai Forbesban már 2013-ban  szerepelt a 30 év alatti igéretes személyiségek listáján.

A 22 éves Ionut Budisteanu a VisionBot cég alapítója. A vállalkozás azzal foglalkozik, hogy koncepció-termékekből megfizethető árú sorozatgyártású termékeket hozzon létre. Amúgy Budisteanu már 14 évesen számítógépes programozó volt, mások mellett saját programozási nyelvet fejlesztett. 16 évesen már bekerült a fiatal tehetségek listájára, 2014-ben pedig meghívást kapott a 2014-es Forbes Heroes rendezvényre.

Anda Gansca 27 éves, 2012-ben alapította meg a Knotch nevű céget, amely tartalom-marketinggel foglalkozik. A vállalkozására az Amerikai Egyesült Államokban is felfigyeltek, Ross Levinsohn a Yahoo egykori CEO-ja is támogatta az üzlet beindítását. A hölgy ma már 14 millió dolláros vagyonnal rendelkezik, a cég 2016-ban 8 millió dolláros bevételre számít. 2014-ben felkerült a romániai Forbes figyelemre méltó fiatalok listájára.

Andrei Brasoveanu 29 éves, elsősorban pénzügyekkel és szoftverekkel foglalkozik, részese volt egy sikeres Wall Street-i startup beindításában is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: