2015-05-15 03:05:56• hírek • Kocsis Zoltán

Oda az álomdöntő – az olaszok a kötelezőt sem hozták

Nincs semmilyen különbség a labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa Liga között! Már amennyiben az elődöntőket vesszük figyelembe. Mindkét sorozatban elmarad ugyanis az elődöntők párosításának kisorsolásakor álomdöntőnek vélt párosítás. Ennek oka, hogy a papírforma csak az egyik párosításban jött be. Egy újabb párhuzam, hogy az első meccsen hátrányba került csapat nem tudott fordítani a visszavágón. Így hát május 27-én, Varsóban a címvédő Sevilla és az ukrán Dnipro Dnipropetrovszk néz majd farkasszemet egymással.

Az elődöntők sorsolását követően úgy tűnt, a Napoli járt a legjobban. A nápolyi 1-1-gyel aztán a Dnipro jelezte: igenis számítani kell vele. Ezzel együtt a kijevi visszavágó előtt továbbra is az olaszok számítottak esélyesebbnek - már csak azért is, mert a tavasz folyamán négyet rúgtak Trabzonban és Wolfsburgban is. Kijevben is csak 6 percet kellett várni az első olasz lehetőségre, ám Gonzalo Higuain lövését Denisz Bojko védte. A már egy hete megkezdett párharcot a 28. percben is az ukrán kapus nyerte. A szakadó esőben újabb komoly helyzetet nem láttunk - Evgeny Szelezsnyov távoli lövése nem okozott komoly gondot.

Az első félidőben a lépéskényszerben lévő Napoli nem találta a jól záró ukrán védelem kulcsát, aminek első számú oka, hogy az olaszok túlságosan sok hibával játszottak. A szünet után aztán kifejezetten úgy tűnt, mintha a Dnipro lenne hátrányban: Valerij Lukcsevics, majd Szelezsnyov is közel került a gólszerzéshez. Az 57. percben aztán Evgeny Konopljanka bal oldali beadását követően Szelezsnyov lebirkózta Miguel Britost és a hálóba fejelt.

A meglehetősen vitatható találat (Nápolyban hatalmas lesből egyenlített a Dnipro) után Dries Mertens és Marek Hamsik beállása után megélénkült a Napoli játéka, de gólt nem tudott rúgni: Mertens csavarása elkerülte a kaput, David Lopez, Cristian Maggio lövéseit Bojko védte, Higuain és Raul Albiol pedig kavarodásból sem tudott betalálni. Sőt, a gólszerzéshez a legközelebb a hazaiak brazil csatára, Matheus került, ám fejesét követően a lécen csattant a labda.

Óriási meglepetésre tehát a Napoli idén sem tudott bejutni a döntőbe, így Olaszország kénytelen beérni egy döntőssel: a Juventus ott lesz BL-fináléban. A Dnipro történelme során először jut be valamelyik európai kupa döntőjébe, egyben a Sahtar Donyeck 2009-es győzelme után az első ukrán csapat, amely EL-döntőt játszhat. Érdekesség, hogy mindkét ukrán csapat keretében volt illetve van egy-egy román játékos, ráadásul egyaránt baloldali védő: anno a Sahtarban Razvan Rat, most pedig Alexandru Vlad.

Ellenfele a címvédő Sevilla lesz, amely 3-0-ás hazai győzelem után várhatta a firenzei visszavágót. Ahol már az 53. másodpercben majdnem betalált: jobb oldali szöglet után az első meccsen két gólt szerző és egy gólpasszt adó Aleix Vidal lőtt éles szögből kapu mellé. Negyedórát kellett várni az első hazai lehetőségre, amikor egy újabb jobb oldali szöglet után Gonzalo Rodriguez fejelt kapura, Sergio Rico nagyot védett. Az ezúttal is rendkívül pragmatikus Sevilla ezt követően két pontrúgást követően eldöntötte nem csak a továbbjutás, de a meccs sorsát is. Előbb a 22. percben egy bal oldali beadás után nem tudtak felszabadítani a védők, a kavarodásban pedig Carlos Bacca lőtt a kapuba. Öt perccel később José Basanta tette teljessé az olasz védelem hibasorozatát - luftja után Daniel Carrico állította be a végeredményt.

Ezt követően a spanyolok már nem erőltették a támadásokat, több komoly helyzetük már nem is akadt. Az olaszok pedig egyszerűen képtelenek voltak gólt rúgni: Mati Fernandez kapu fölé lőtt, Borja Valero ugyanoda fejelt, Mohamed Szalah pedig amikor eltalálta a kaput, akkor Rico védett. Szegény embert az ág is húzza - a Fiorentina még 11-esből sem tudott gólt lőni: Josip Ilicic a kapu fölé bikázta a labdát.

Nemcsak elmarad tehát az olasz házidöntő, de Itália egyik csapata sem jutott be a fináléba.

Európa Liga elődöntő visszavágók (összesített eredmény):
Dnipro Dnipropetrovszk
- Napoli 1-0 (2-1)
gól: Szelezsnyov (57.)

Fiorentina - Sevilla 0-2
gólok: Bacca (22.), Carrico (27.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: