2014-09-09 10:13:20• hírek • MTI

Obama segítséget ígért az iraki kormányfőnek

Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet legyőzésével kapcsolatos elkötelezettségéről beszélt telefonon Haider al-Abádi iraki miniszterelnökkel - közölte washingtoni idő szerint hétfőn a Fehér Ház.

A felek egyetértettek abban, hogy az új iraki kormánynak haladéktalanul konkrét lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy választ adjon az irakiak törekvéseire és jogos sérelmeire.

Abádi a maga részéről hangoztatta elkötelezettségét, hogy együttműködjön minden iraki közösséggel, valamint az ország nemzetközi partnereivel annak érdekében, hogy fokozza Irak képességeit a közös ellenség elleni harcban.

Barack Obama elnök a tervek szerint szerdán ismerteti majd stratégiáját azzal kapcsolatban, hogy miként kívánja legyőzni az Irakban és Szíriában jelentős területeket ellenőrzése alá vonó, Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezetet.

A The New York Times című amerikai lap hétfőn kormányzati forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az amerikai védelmi minisztériumban kidolgozott, háromszakaszos akcióterv keretében akár három évig - vagyis az Obama elnöki mandátuma utáni időkig - is elhúzódhat az IÁ felszámolása. A három szakaszból az első az iraki légicsapásokkal már megkezdődött. A következő fázisban az iraki hadseregnek és a kurd harcosoknak nyújtott tanácsadással, kiképzéssel és fegyverszállítással fokozzák az erőfeszítéseket. A harmadik szakaszban az IÁ szíriai erőinek megtörésére összpontosítanának.

A folyamatban kulcsszerepe lesz a nemzetközi összefogásnak, valamint annak a terrorelhárítási partnerségi alapnak, amelyből az Egyesült Államok más országok küzdelmét fogja támogatni a radikális szélsőségesek ellen. A terv kizárja az amerikai csapatok szárazföldi bevetését.

John Kerry amerikai külügyminiszter szintén üdvözölte és jelentős mérföldkőnek nevezte a Irak "új és befogadó" kormányának megalakulását, amit Washington feltételül szabott Bagdadnak az IÁ terroristái ellen nyújtott katonai támogatás kiszélesítéséhez.

Az amerikai diplomácia vezetője közölte: kedden a Közel-Keletre utazik, hogy az IÁ legyőzésére Kanada és Ausztrália részvételével létrejött amerikai-európai koalíció kiszélesítéséről tárgyaljon. A koalíció szerinte hónapokig, talán évekig fenn fog állni. Kerry szavai szerint "minden országnak" részt kell vállalnia az IÁ jelentette fenyegetés felszámolásában. A külügyminiszter hozzátette, hogy az együttműködés kialakításában kulcsszerepe lesz az ENSZ-közgyűlés hamarosan megnyíló 69. ülésszakának.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: