2014-03-01 13:10:46• hírek • Pogár Demeter

Obama figyelmeztette Moszkvát!

Barack Obama amerikai elnök aggodalmát fejezte ki pénteken az Ukrajnából jelentett orosz katonai csapatmozgások miatt, és figyelmeztette Moszkvát, hogy minden ukrajnai intervenciónak "ára lesz".

"Mély aggodalommal töltenek el most bennünket az Oroszországi Föderációnak Ukrajna belsejében végrehajtott katonai csapatmozgásairól szóló jelentések" - jelentette ki az elnök a Fehér Házban.

"Oroszországnak történelmi kapcsolatai vannak Ukrajnával, beleértve a kulturális és a gazdasági kötődéseket, és katonai létesítménye is van a Krímben, de Ukrajna szuverenitásának és területi épségének bármilyen megsértése nagyon destabilizáló hatású lenne, ami nem áll érdekében Ukrajnának, Oroszországnak vagy Európának" - mondta Obama.

Rámutatott, hogy egy ilyen lépés súlyos beavatkozást jelentene az olyan ügyekbe, amelyekben csak az ukránok határozhatnak, egyértelműen megsértené Oroszországnak azt a kötelezettségét, hogy tiszteletben tartja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és határait, valamint a nemzetközi törvényeket is, és tiltakozást váltana ki szerte a világon.

"Az Egyesült Államok a nemzetközi közösség mellett fog állni annak megerősítésében, hogy Ukrajnában minden katonai beavatkozásnak ára lesz" - tette hozzá.

Az elnök leszögezte, hogy az Egyesült Államok az Ukrajnában kibontakozó eseményekkel kapcsolatban mindig is egyértelműen azon az elven volt: az ukrán nép "megérdemeli, hogy esélye legyen saját sorsának meghatározására".

Emlékeztetett arra, hogy Washington európai szövetségeseivel együtt sürgette az erőszak beszüntetését, és bátorította az ukránokat, hogy olyan irányvonalat kövessenek, amellyel stabilizálni tudják országukat, össze tudnak kovácsolni egy széles alapra támaszkodó kormányt, és előkészítik a tavasszal megrendezendő választásokat.

Kitért arra, hogy néhány nappal ezelőtt tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és hogy a kormánya napi kapcsolatban áll az orosz hivatalos személyekkel.

"Világossá tettük (Moszkva számára), hogy részesei lehetnek a nemzetközi közösség azon erőfeszítéseinek, amelyek a stabilitás megteremtésére irányulnak, valamint az egységes Ukrajna fejlődésének, ami nemcsak Ukrajna népének és a nemzetközi közösségnek, de Oroszországnak is érdekében áll" - mondta.

Joe Biden alelnök arról biztosította az ukrán miniszterelnököt, hogy az Egyesült Államok támogatja kormányának erőfeszítéseit ezekben a nehéz napokban, és kiáll Ukrajna szuverenitása, területi épsége és demokratikus jövője mellett - emlékeztetett Obama.

Az amerikai elnök méltatta az ukrán kormány visszafogottságát és azt, hogy Kijev betartja nemzetközi kötelezettségeit. Mint mondta, az Egyesült Államok továbbra is rendszeresen egyeztet majd európai szövetségeseivel, közvetlenül kommunikál az orosz kormánnyal, és folyamatos tájékoztatást ad a fejleményekről.

Elképzelhető, hogy Obama elnök és az európai vezetők fontolóra veszik: nem vesznek részt a G8 országcsoport Szocsiban megrendezendő csúcstalálkozóján - közölte pénteken újságírókkal egy magas rangú amerikai hivatalos személy. A nevének mellőzését kérő illetékes kijelentette, hogy az Egyesült Államok egyeztetéseket folytat európai szövetségesivel arról, hogy milyen árat fizettessenek meg Oroszországgal egy ukrajnai intervenció esetén.

A tisztségviselő szerint az amerikai ellenlépések közé tartozhat a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok Moszkva által szorgalmazott elmélyítésének elutasítása is.

Egy védelmi ügyekért felelős, ugyancsak név nélkül nyilatkozó amerikai hivatalos személy szerint Oroszország "több száz" katonát vezényelt a Krím-félszigetre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: