2019-12-15 07:33:39• hírek • Blikk.hu

Ő nyerte meg az idei X-Faktort

Szombat este az X-Faktor három legtehetségesebb énekese, Vanek Andor, Ruszó Tibi és Zdroba Patrik szállt harcba a győzelemért, mostanra pedig már az is kiderült, ki lett az RTL Klub népszerű tehetségkutatójának idei győztese!

Az X-Faktor idei szériája sok szempontból rendhagyó volt az előző évadokhoz képest: ezúttal mindösszesen öt élő show állt a döntősök rendelkezésére ahhoz, hogy megmutathassák, ők a legerősebbek ebben a mezőnyben. Hétről-hétre azok juthattak tovább, akik produkciójukkal minden élő adásban elkápráztatták a mentorokat és a nézőket is, így helyet érdemeltek a továbbjutást jelentő székek egyikén. Az első élő show-nak már egyből négy kiesője volt, a fináléra azonban már csak hárman maradtak: Vanek Andor, Ruszó Tibi és Zdroba Patrik küzdhetett a főnyereményért.


A tavalyi széria fináléjához pedig mondhatni kísértetiesen hasonlít a mostani: az előző szériában ByeAlexnek szintén két mentoráltja mérettette meg magát, Gáspár Lacinak pedig egy versenyzője jutott be a TOP3-ba - egy éve végül Alex rapper duója, a USNK győzött. ByeAlex idén azonban kétségtelenül történelmet írt: a hazai X-Faktorok történetében ugyanis korábban sohasem fordult elő, hogy valamelyik mentor mindhárom mentoráltja az elődöntőben is versenyben maradt volna. A tehetségkutató forgatásai során szerelem is szövődött: Dallos Bogi és Puskás Peti egymásra talált, a finálé előtt csak úgy izzott köztük a levegő, az énekes kezet is csókolt kedvesének.


A versenyzők a fináléban ezúttal több produkcióval készültek: az első körben kétszer énekeltek - egy szabadon választott, majd egy saját dalt -, a két finalista aztán a mentorával duettet is énekelt, azt követően egy olyan dallal léptek színpadra, amit korábban már hallhattunk tőlük az előválogatón. Az ítészek most csak véleményeztek, a győztes személyéről a nézők döntöttek. Két extra produkció is volt: az elmúlt évek női mentora, Radics Gigi és a tavalyi győztes duó, vagyis a USNK is színpadra lépett. S mint kiderült, ByeAlex múlthéten kiesett mentoráltja, Manuel az, aki felléphet a jövő évi Sziget Fesztiválon.


Mivel Gáspár Laci azt gondolta: eddig minden alkalommal bejött, hogy trollkodva konferálta fel Zdroba Patrikot, így mentoráltja első produkciójánál is hasonlóan tett: váratlanul a színpadon termett, s Deadpool-jelmezben bohóckodva dobta fel versenyzője dalát.


Az X-Faktor harmadik helyezettje a nézői szavazatok alapján Zdroba Patrik lett. Gáspár Laci azt mondta, versenyzője kiesése miatt magát hibáztatja.


A végső küzdelem tehát - a tavalyi szériához hasonlóan - ByeAlex két mentoráltja, Ruszó Tibi és Vanek Andor között zajlott. Kemény csatában végül Ruszó Tibi nyerte el a szavazók tetszését inkább, s lett így a 2019-as X-Faktor győztese, aki egyben a 12 millió forintos fődíjat is elnyerte!


További bulvárhírerkért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: