2019-03-14 07:23:19• hírek • Bede Emőke

Ő lesz Mága Zoltán szatmári koncertjének sztárvendége

Fotó: Pozsonyi Zita
Fotó: Pozsonyi Zita

Alig pár nap múlva városunkba érkezik Mága Zoltán, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas magyar hegedűművész. Mint azt már előzetesen elárultuk, a húrok mestere nem egyedül érkezik Szatmárnémetibe, ez alkalommal egy különleges vendég is vele tart.

Hogy ki is lesz ő pontosan? Nos, mint a szervezőktől megtudtuk, nem más érkezik március 16-án városunkba, mint Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója.


Kiss-B. Atilla Bánffyhunyadon született 1963-ban, majd a kolozsvári Gheorghe Dima zeneakadémián szerzett diplomát. 1991-ben debütált a kolozsvári operában, majd 1992-ben Erkel Ferenc Bánk bán című operájának címszereplőjeként mutatkozott be Gyulai Várszínházban. A Magyar Állami Operaházban 1999-ben lépett fel először, s az azóta eltelt időben tenor énekhangjával bejárta az egész világot. Fellépett a barcelonai Liceu Opera színpadán, Berlinben a Komische Operben, Bernben, a Bukaresti Nemzeti Operában, Prágában,Varsóban, Pozsonyban, Ljubljanában, a Tokiói Nemzeti Operában, a Párizsi Nemzeti Operában, Marseille-ben, Nantes-ban, Rouen-ban, Monte Carlóban és Torontóban is.


Emlékeztetőül: a Szatmár megyei RMDSZ nőszervezetének szervezésében megvalósuló koncerten befolyt összeg két karitatív célt is szolgál ebben az évben. Mága Zoltán a bevétel egyik részét felajánlja a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház intervencionális kardiológiai laboratóriumának működtetéséhez szükséges eszközök beszerzésére. A bevétel másik részéből pedig Szatmárnémeti egyik jelképe, a Láncos templom felújítási költségeihez járul hozzá. Akik tehát úgy döntenek, hogy megvásárolják a támogató jegyet és részt vesznek a koncerten, illetve lehetőségeikhez mérten adománnyal is hozzájárulnak az esemény sikerességéhez, nem csupán egy életre szóló élménnyel térhetnek az est végén haza, hanem azzal a tudattal is, hogy két igen nemes cél megvalósulásához járultak hozzá.


E karitatív célkitűzéseket látva bizton állítható, hogy a templom színültig telik majd segítő szándékú emberekkel. Viszont érdemes tudni, hogy a koncertre való belépés ez alkalommal csak egy támogatói jegy megvásárlása által lehetséges, melyre az RMDSZ szatmári székházában lehet szert tenni minden hétköznap 9 és 16 óra között. Aki nem szeretne tehát lemaradni erről a különleges eseményről, ne felejtsen el betérni a Rákóczi 10. szám alatt található irodába.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: