2013-09-29 18:03:17• hírek • MTI

Nyugodtan telik az idei Oktoberfest

A rendezvény népszerűsége az 1880-as évektől ugrott meg igazán, amikor bevezették az elektromos világítást és a sült kolbász mellett grillcsirkét is árusítani kezdtek.

Nyugodtan telik a félidejéhez érkezett idei Oktoberfest, a rendőrség szerint "teljesen normálisan" folynak eddig az események - és a sör is.

A múlt szombaton kezdődött meg Münchenben a folyékony kenyér 180. alkalommal megrendezett ünnepe. Dieter Reiter, az esemény igazgatója a félidőben arra hívta fel a figyelmet, hogy már az első hétvégén egymillió ember látogatott ki a Terézia-rétre és akkor egymillió korsó sört adtak el. A nyitó hétvégén az ételek is jól fogytak: a megéhezett sörivók összesen több tízezer csirkével és nyolc ökörrel laktak jól.

Az idei Oktoberfesten 9,40 és 9,85 euró közötti összeget kell fizetni az egyliteres korsó sörért, ami minden korábbinál magasabb ár, és 3,6 százalékos drágulás 2012-höz képest. A szervezők arra számítanak, hogy nagyjából 6 millióan látogatnak el az október 6-ig tartó fesztiválra.
Az első napon már a hivatalos megnyitó előtt le kellett zárni több sörsátrat, mert megtelt. Az első vendégek már kora hajnalban elzarándokoltak a Terézia-rétre, hogy biztosan legyen helyük.
Tavaly a 2011-ben feljegyzett rekordnál mintegy ötszázezerrel kevesebb látogatót, 6,4 millió embert vonzott az Oktoberfest, amelyen csaknem 7 millió korsó sör fogyott.

A rendezvény eredete egy esküvőre nyúlik vissza: Lajos bajor trónörökös (a későbbi I. Lajos király) 1810. október 12-én vette feleségül Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt, és a menyegző alkalmából lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán a város kapui előtti Terézia-réten, ahol az uralkodócsalád étellel, itallal is megvendégelte az ünnepségek részvevőit.

Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, és a kezdetét előrehozták a kevésbé hűvös szeptemberre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: