2010-09-02 17:28:22• hírek • Szatmár.ro

Nyugis gazdálkodók

Miközben máhol tömegesen vonultak utcára a gazdák, Szatmár megyében egy beadvány átnyújtásából állt a gazdatüntetés.

Csütörtökön országos szintű gazdatüntetést szervezett az Agrostar Mezőgazdasági Szakszervezet és a Mezőgazdasági Egyesületek Országos Szövetsége: a mezőgazdasági termelők az utcára vonultak, és a kormány azonnali lemondását követelve hívták fel a figyelmet az ágazat egyre súlyosabb helyzetére. Nem úgy Szatmárban - tájegységünkben nyoma sem volt hangoskodásnak, sőt, tömeg sem vonult a Prefektúra épülete elé. A „tiltakozás" annyiból állt, hogy egy háromtagú küldöttség felkereste Radu Giurca prefektust, és  átadta neki a 25 pontos követelést.

Hendea Marin, a Somesana Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, Tóth Zoltán, a nagykárolyi Prodlact Szarvasmarhatartói Egyesület alelnöke és Kadar Cristian, a Szarvasmarhatartók Szakszervezetének megyei elnöke a sajtónak elmondták: fő kérésük a tejtermelési ágazat szubvencionálása, illetve az egyedenkénti jószágtámogatás megkapása - utóbbiról szarvasmarhák esetében egyelőre semmit nem tudni, pedig tavaly ilyenkor már folyósította az összeget az APIA.
Hogy miért nem vonultak a szatmári gazdák is a Prefektúra elé? Nos, információink szerint az érdekképviseleti egyesületek megyebeli vezetőinek egy része nincs tisztában a valós mezőgazdasági problémákkal.


Átadták a beadványt Radu Giurca prefektusnak
Átadták a beadványt Radu Giurca prefektusnak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: