2014-06-03 17:04:13• hírek • Kocsis Zoltán

Nyugdíjba vonult a szatmári csendőrség parancsnoka

Nyugdíjba vonult a Szatmár Megyei Csendőrség parancsnoka, Gheorghe Avram. Az 52 éves ezredes egy évtizede állt az egység élén és összesen 32 év szolgálat után lép a tartalékosok közé.

„Annak idején részt vettem ennek az egységnek a megalapításában és 25 évig tettem azért, hogy az lehessen, ami most. Köszönöm minden kollégámnak, aki segítette munkámat a döntések meghozatalában illetve a teljes tevékenységem során. Rendkívüli emberekkel dolgozhattam együtt. Velük nagyszerű eredményeket értünk el. A kudarcok megviseltek, de nem tántorítottak el attól, hogy végrehajtsam küldetésem. Még ha el is hagyom az aktív állományt, gondolataimban és lélekben örökké a szatmári csendőrség mellett leszek, amelynek oly sok évet szenteltem életemből", mondta búcsúbeszédében Avram.

Az (immár egykori) parancsnok elbúcsúztatásának alkalmából Szatmárnémetibe látogatott a Román Csendőrség főparancsnoka, Mircea Olaru ezredes, aki a „Csendőrség becsületérmével" és Érdemoklevéllel tüntette ki a búcsúzó Avramot.

Közben máris kinevezték az elköszönő parancsnok utódját: Popa Ovidiu Adrian alezredes eddig Avram jogtanácsosa volt.

Gheorghe Avram 1962-ben a Máramaros megyei Kővárgarában született. A tisztképző főiskolát 1986-ban végezte el Bukarestben. Ezt követően 1990-ig szakaszvezetőként szolgált Bukarestben, majd Nagysomkúton. Szatmárnémetibe 1990-ben került és azóta itt szolgált.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: