2012-08-02 11:54:58• hírek • mti

Nyolcvanezer látogatót várnak a Kolozsvári Magyar Napokra

Több mint kétszáz rendezvény várja az érdeklődőket az idei Kolozsvári Magyar Napokon, amelyekre 80 ezer látogatót várnak augusztus 13. és 20. között - jelentették be szerdán a szervezők.

A Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón a szervezők közölték, hogy a magyar nemzeti jelentőségű intézmények listájára felvett rendezvényt az idén nagyobb mértékben támogatja a kolozsvári polgármesteri hivatal és a Kolozs megyei tanács is.

Gergely Balázs főszervező, Sánta Levente fesztiváligazgató, Szabó Lilla programigazgató és Szép Gyula, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagja szerint nyolc nap alatt mintegy 220 rendezvény lesz 40 különböző helyszínen. A szervezők esténként koncertekre várják a közönséget, amelyek egy részét Kolozsvár főterén tartják. A fellépők között lesz többek között Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Szalóki Ági, a Neoton Família, a Budapest Ragtime Band, a Hooligans, Hobo és együttese, valamint Baricz Gergő és az Edda.

A szervezők a komolyzene kedvelőit szimfonikus, kamarazenei és orgonakoncertekkel várják, de lesznek kerekasztal-beszélgetések, kiállítások, gyerekfoglalkozások, filmnapok, könyvvásár, kézműves vásár és borkóstoló. Az idén először szervezik meg a magyar egészség napját, amelyen népi alternatív gyógymódokkal ismerkedhetnek az érdeklődők.

Kinizsi Zoltán önkormányzati kapcsolattartásért felelős szervező elmondta: előrelépést jelent, hogy idén partneri szerződést kötöttek a polgármesteri hivatallal, ami előszobája lehet annak, hogy a jövő évtől a kolozsvári önkormányzat is kiemelt jelentőségű rendezvényként kezelje a Kolozsvári Magyar Napokat.

Az MTI kérdésére Kinizsi Zoltán rámutatott: ennek egyik garanciája az, hogy Emil Boc polgármester és Horváth Anna alpolgármester kiemelt figyelmet szentelt a rendezvénynek, így a városháza részéről a szokottnál nagyobb figyelem övezte az eseményt. A polgármesteri hivatal az idén egyebek között tűzijáték megszervezésével járul hozzá a fesztiválhoz.
Korábban vita tárgyát képezte a kolozsvári önkormányzatban a rendezvény anyagi támogatása.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: