2011-01-10 10:54:35• hírek • MTI/AFP

Nyolcszázezren sátortáborban

Egy évvel a pusztító erejű földrengés után Haitin még mindig több mint 800 ezer ember él sátortáborokban - közölte vasárnap a genfi központú Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

Tájékoztatója szerint a földrengés után 1,5 millió ember maradt hajlék nélkül, és közülük szeptemberben még mintegy 1,35 milliónyian éltek sátortáborokban. Az elmúlt hónapokban a rászorultak elkezdték tömegesen elhagyni ezeket a helyeket. Ez részben a zord időjárással vagy a kolerajárvánnyal, illetve a kilakoltatásokkal vagy az attól való félelemmel magyarázható, de egyes családoknak sikerült jobb menedéket találniuk.

Jelenleg 810 ezer ember él 1150 sátortáborban Port-au-Prince-ben és a környékén. Az nemzetközi közösség újjáépítési segélyeiből több mint 200 ezer ember részesült Haitin.

A tavaly január 12-én történt, Richter-skála szerint 7-es fokozatú földrengésben - amely leginkább a fővárost és környékét sújtotta - Haiti lakosságának 15 százaléka, vagyis több mint negyedmillió embert halt meg.


Nyolcszázezren élnek a földrengés után Haitiban
Nyolcszázezren élnek a földrengés után Haitiban


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: