2012-07-22 17:24:58• hírek • Kocsis Zoltán

Akár félezren is látogatják naponta az Ifjúsági Tábor medencéjét

Szatmárnémetiben évek óta az egyik legnagyobb problémát a városi strand hiánya okozza. Három évvel ezelőtt immár végeláthatatlannak tűnő építkezés kezdődött a város strandján, ennek hiányában az Ifjúsági Tábor területén található medencét „csúfolják" strandnak az emberek. Elsősorban azok, akik ki szoktak oda látogatni.

„Kétnaponta cseréljük, fertőtlenítjük a vizet. Vannak zuhanyzóink is és igyekszünk vigyázni a köztisztaságra és a közrendre", magyarázza lelkesen Pop Erzsébet, a Szatmárnémetiben működő nyugdíjas klub egyik tagja. A klub megállapodott a Tábor vezetőségével, hogy önkénteseik üzemeltetik, vigyáznak a medencére, cserében a nyugdíjasok ingyen csobbanhassanak a 33 Celsius fokos medencében. A 8 évnél kisebb gyerekeknek sem kell fizetniük.

Erzsike néni is egyike azon öt önkéntesnek, aki ottjártunkkor épp feladatát teljesítette. A medence reggel 8.00 és este 21.00 óra között várja a vendégeket, az önkéntesek pedig két váltásban dolgoznak - egyazon időben öten.

A kapunál egy másik önkéntes a jegyeket szedi. Mindkettőnk kiejtésén hallatszik, hogy nem a román az anyanyelvünk, ám mire ebben megbizonyosodunk, addigra elmondjuk a magunkét - így van ez már Erdélyben.

„Minden egyes jeggyel el kell számolnunk, a befolyt összeget visszaforgatjuk a medence fenntartásába", mondja Erzsike néni. „Hétköznap egy-, két-, háromszázan szoktak lenni, attól is függ, milyen az idő. Hétvégén azonban volt, hogy ötszázan is voltak", mondja.

Jegyből azonban lényegesen kevesebben fogy, az Ifjúsági Táborban ugyanis elsősorban a nyugdíjasok járnak fürdőzni. „Hétfőn csak harminc jegyet adtunk el, csütörtökön viszont 120-at".

A Tábor és a klub közötti egyezség elvileg addig tart, amíg a szomszédban meg nem nyitja kapuit a „nagytestvér", azaz a városi strand. Vasile Tantas, a strand jelenlegi tulajdonosa kedvezményt igért a nyugdíjasoknak. Választási kampányában Dorel Coica viszont ingyenes belépőt...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: