2019-03-03 08:51:55• hírek • Szatmár.ro

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Hazafias Versek Versmondó Versenyét - Képgaléria

A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) és a LiterArt Egyesület szombaton immár nyolcadszor rendezte meg a HVVV-t, azaz a Hazafias Versek Versmondó Versenyét.

Kokárdát tűztek a mellükre, úgy szavaltak a diákok szombat reggel az immár hagyománnyá nemesedett rendezvényen. Idén is két kategóriában versenyzett több mint 20 diák: külön pontozták és díjazták az V-VIII. valamint a IX-XII. osztályosokat. A szavalókat ez alkalommal egy öttagú zsűri értékelte: Csák Gyöngyi, a MIK alelnöke, Kereskényi Gábor, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke, Elek György, a Szamos lap szerkesztője, Toroczkay Sándor, a Szent István kör tiszteletbeli elnöke, illetve Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke. Utóbbi azonban nem csak mint MIÉRT-elnök, hanem mint  EP-képviselőjelölt vett részt az eseményen.


A versenyt Muresán István, a MIK elnöke Wass Albert gondolataival nyitotta meg: “Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a közös múlt emléke. Ha ez megszűnik, fölbomlik a világ.” Muresántól a szót Gál Gyöngyi, a LiterArt Egyesület elnöke vette át. “Békeidőben, a mai társadalmakban, már nem fegyverrel kell a hazát megvédeni az ellenségtől, a fiatal nemzedéktől sem várja senki sem, hogy vérét ontsa a hazáért,  mint ahogy azt a negyvennyolcasok tették, hanem annál inkább szükség van a mindennapokban felvállalni a szülőföldhöz, az anyanyelvünkhöz, a nemzetünkhöz való ragaszkodásunkat, keresztény hitünket, hűségünket, helytállásunkat. Sőt, a globalizáció korában azt mutassuk meg, hogy fiatal szívvel vállalni tudjuk a mindennapos harcokat mindazért, ami megkülönböztet minket mindenki mástól, ugyanakkor összeköt bennünket „hazafias” érzésben” -szólt az egybegyűltekhez Gál Gyöngyi. A köszöntéseket követően Kohán Máté Schmidt János Tűzd fel című versét szavalta el és mutatta be a zsűrit a jelenlevőknek. Ezt pedig a várva várt versmondó verseny követte. A kitűnő szavalások után a zsűri feladata nem volt egyszerű, de végül sikerült összeállítani a nyertesek listáját.


Az általános iskolások között a következő sorrend alakult ki:

I.díj: Simon Bettina, az Óvári Általános Iskola 5. osztályos diákja - Király László Akit a harmat hozott című versét szavalta, felkészítő tanára Vas Edith;

II. díj: Varga Kristóf, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 5. osztályos diákja, Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét szavalta, felkészítő tanára Forizs Enikő; 

III. díj: Berei Edina, a Református Gimnázium 7. osztályos diákja, Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét szavalta, felkészítő tanára Varga Bressel Christiane; 


A középiskolások mezőnyében is nagyszerű produkciók születtek, az ő eredményeik ekképpen alakultak:

I. díj: Bumbár Márton, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 12. osztályos diákja, Heltai Jenő: Szabadság című versét szavalta, felkészítő tanára Szász Anikó,

II. díj: Liszkai Krisztián, Kölcsey Ferenc Főgimnázium 10. osztályos diákja, Egyed Emese: Ébredés című versét szavalta, felkészítő tanára Bagosi Ilona; 

III. díj: Fehér Anna, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 9. osztályos diákja, Garai Gábor: Hazám című versét szavalta, felkészítő tanára Szász Anikó.


A LiterArt Magyartanári Egyesület különdíjban részesítette Simon Bettinát és Bumbár Mártont, Tamás Dórának pedig Elek György adott át egy különdíjat. A verseny győztesei a Szatmárnémeti RMDSZ által szervezett március 15-i megemlékezésen is megmutathatják tehetségüket.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: