2019-04-18 12:50:46• hírek • közlemény

Nyitva van az ég: nagycsütörtöki szentmisét mutattak be a székesegyházban

A pap feladata, hogy a hit embereként, hívei tekintetét az ég felé irányítsa - mondta papjainak, a nagycsütörtöki krizmamise szentbeszédében Schönberger Jenő püspök.

A papi hivatás kegyelmeiért adott hálát a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papsága nagycsütörtökön délelőtt, a főpásztorral közösen bemutatott szentmisén. Hagyomány szerint ekkor szentelik meg a papság által egész évben használatos olajokat: a keresztelendők olaját, amit a kereszteléskor használnak, a betegek olaját, amelyet a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak, valamint a krizmát, amivel a püspök a bérmálás szentségében részesülőket keni meg, illetve papszenteléskor a szentelendőket.


A bevonulást követően Schönberger Jenő püspök arra kérte híveit, különösen is imádkozzanak értük, hogy Istennek szent papjai, igazi munkatársai, igazi lelki atyák lehessenek, akik üdvösségre képesek vezetni.


Szentbeszéde elején a főpásztor Reizer Pál püspök halála 17-ik évfordulóját emelte ki, intve paptestvéreit, emlékezzenek meg róla: "Többeket közületek ő szentelt pappá, általa kaptátok meg az egyházi rend szentségét." Imádságra buzdított Ferenc pápa romániai útja sikeréért, "hiszen Péter utóda, Krisztus földi helytartója személyében egyházunk egységének a garanciáját látjuk és papi szolgálatunkban való megerősítést, bátorítást, biztatást várunk tőle".



Homíliája döntő részében a papság lényegéről elmélkedett: "Pap vagyok, Jézus papja. Ez azt jelenti, hogy az utam Jézus útja. Olyan út, amely meredeken halad lefelé, pontosan ellenkező irányba, mint az az út, amit az emberek ajánlanak. Amikor Jézus az embereket keresi, alászáll a megtestesülésben és szolgává lesz. Alászáll az utolsó vacsorán és kenyérré válik. Leszáll az emberek közé és az utolsó lesz közöttünk. Jézus helye az utolsó hely: Betlehem, Názáret, Kálvária. (...) Tudom kinek hittem? Ugye tudom, kinek mondtam igent, amikor a nyomába szegődtem? S ha ma megkérdezném Jézustól, mit tart legfontosabbnak papi életemre nézve, vajon mit válaszolna? Ezt mindannyian egyénileg tudjuk, ha őszinték vagyunk magunkhoz. Ezen túl engedjétek meg, hogy három dologra hívjam fel a figyelmeteket. Papi életünkben mi az első és legfontosabb? Az, hogy akit Jézus meghívott egyházába pásztornak, igazából báránnyá kell, hogy legyen, mert egyetlen pásztor van, Krisztus. Az a jó pásztor, aki nagyon jó bárány, akinek csak egyetlen pásztora van, Krisztus. A papi hivatás lényege az Úr Jézussal való egység. (...) Aztán testvérek, az a jó pap, aki nyitva látja az eget - nem a szemével, hanem a hitével. Csak az tudja a testvéreinek mindig elmondani, nincs bebetonozva az ég, nincs lezárva az életed, nem keseredhetsz el. Minket egy abszolút jövő vár! Nyitva van az ég és ott van Jézus, a mi Jézusunk az Atya jobbján! A pap a hit embere mindig, nem csak az oltárnál, hogy minden híve nyitva lássa az eget. Az ő feladata, hogy a hit embereként, hívei tekintetét az ég felé irányítsa. Emeljétek fel fejeteket, Isten szeret benneteket - egész lényének ezt kell sugároznia. A papnak továbbá az a hivatása, hogy hirdesse Isten igéjét, akár alkalmas, akár alkalmatlan."


Szentbeszéde végén Schönberger Jenő püspök újra megszólította híveit, majd tovább buzdította papjait: "Kedves hívek, Jézus Szíve szerinti papokat kérjetek magatoknak, ne hivatalnokokat. Mi pedig paptestvéreink, szítsuk fel a kegyelmet, melyet felszentelő püspökünk kézföltétele által kaptunk, hogy szent papok lehessünk. Ma, a papság alapításának napján hálát adunk Istennek a hivatásunkért és örömeinkért, melyek hivatásunkból fakadnak. Gyengeségeinkért pedig bocsánatot kérve valljuk meg Krisztusnak szeretetünket. Életünket és sorsunkat a Szűzanya, a papok édesanyja oltalmába ajánlva újítsuk meg szenteléskor tett ígéreteinket."



A szentbeszéd után a papok megújították egykor tett ígéreteiket, az eukarisztikus ima végén a püspök megáldotta a betegek olaját, az áldozás utáni könyörgést követően pedig a keresztelendők olaját és a krizmát.


Nagycsütörtökkel megkezdődött a húsvéti szent háromnap. A szatmárnémeti Székesegyházban a továbbiakban, csütörtökön este héttől az eukarisztia alapításának - az utolsó vacsora - emlékére mutatnak be szentmisét, pénteken délután három órától keresztúti ájtatosságot tartanak, este héttől nagypénteki szertartás lesz passióénekléssel. Nagyszombaton reggel héttől látogatható az Oltáriszentség a szentsírnál, a feltámadási vigília szertartás pedig este fél kilenctől kezdődik - tűzszenteléssel, a húsvéti gyertya meggyújtásával, a keresztségi fogadalmak megújításával,  a végén körmenettel és ételszenteléssel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: