2011-06-22 13:19:35• hírek • Póti Orsolya

Nyitva állt a börtön a kíváncsi szemek előtt

Nyílt kapuk fogadták június 22-én a Szatmár Megyei Büntetés-végrehajtó Intézet látogatóit. A délelőtti órákban bárki betekintést nyerhetett a fogvatartottak mindennapjaiba, és megtudhatták, milyen körülmények uralkodnak a szatmári börtönben.

Péter és Pál apostolok ünnepe alkalmából különböző kulturális és sport programokat szerveznek a büntetés-végrehajtó intézetek, hiszen a két apostol a börtönök dolgozóinak védőszentje is. A Szatmár megyei intézet „Nyílt kapuk" elnevezésű rendezvényével kezdte meg a programsorozatot: június 22-én, szerdán 10 és 12 óra között várták mindazokat a látogatókat, akik betekintést szeretnének nyerni a szatmári foglyok mindennapjaiba.

10 óra körül több csoport is várakozott a börtön előterében, és a látogatók mellett a szatmári sajtó képviselői is körülnéztek az intézetben Marius Muresan, a börtön egyik munkatársa irányításával.

Elsőként az intézet kápolnáját tekinthettük meg, amely előtt két fogvatartott - Contra Ioan és Boldan Iosif - az általuk készített fafaragásokkal várta a látogatókat. Muresan elmondta, a kiállítás célja az, hogy a látogatók ne ítéljék el a fogvatartottakat vétkeik miatt, hanem vegyék észre erényeiket - türelmüket, tehetségüket - is.

A börtön udvaráról láthattuk azt az ipari műhelyt is, ahol a fogvatartottak készítenek bútordarabokat - jelenleg székeket - egy szatmári cégnek. Betekintést nyertünk egy négy személyes cellába, a börtön sporttermébe, a pszichológiai rendelőbe és megtudtuk, hogy az intézet könyvtárában közel 5.000 könyv áll a fogvatartottak rendelkezésére. A pszichoszociális osztály egy fotókiállítással is készült, amely különböző pillanatokat - sportvetélkedőket, önkéntesmunkát, múzeumlátogatást - örökít meg a fogvatartottak életéből.

A foglyoknak rendelkezésükre áll egy kisebb bolt is, ahol üdítőt, dohányárút és egyéb termékeket szerezhetnek be. A látogatók többsége kíváncsiságból jött el a szerdai nap folyamán a börtönbe. A látogatók közül egy idős hölgy a Szatmár.ro-nak elmondta: még soha nem látott börtönt belülről, csak filmekben, ezért úgy döntött, hogy eljön és megnézi, milyenek a körülmények a szatmári büntetésvégrehajtóban.

Az egyházi ünnep alkalmából szervezett programsorozat sportvetélkedőkkel folytatódik június 23-án 9 órai kezdettel: asztalitenisz, tenisz és futball vetélkedők várják az érdeklődőket.



Marius Muresan irányításával náztünk körül a megyei börtönben
Marius Muresan irányításával néztünk körül a megyei börtönben


A börtön sportterme
A börtön sportterme


Képgaléria:

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: