2010-08-17 12:22:50• hírek • MTI

Nyírbátori Zenei Napok

Történelmi táncjáték, operaelőadás és öt órás nemzetközi fúvószenekari hangverseny színesíti az idén a 44. Nyírbátori Zenei Napok programját.

Margitics Kitti, a szervező Nyírbátori Kulturális Központ munkatársa elmondta: az augusztus 18. és 22. közötti rendezvénysorozat a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar hangversenyével kezdődik a nyírségi városban.
Augusztus 19-én egy operaelőadás várja a zenekedvelőket, a Debreceni Csokonai Színház a Bánk bán című darabot mutatja a kulturális központban. Ezen a napon két vidéki helyszínen folytatódik a koncertsorozat: a nyírvasvári görög katolikus templomban Illés Eszter fuvolaművész, míg a máriapócsi bazilikában a Talamba ütőegyüttes lép fel.

Augusztus 20-án történelmi táncjátékot mutat be Emese álmától az államalapításig címmel a makói, valamint a romániai érmihályfalvai néptáncegyüttes Nyírbátorban, majd utána a Báthori-várkastélyban a Kerekes Band koncertjét rendezik meg.
Másnap öt órás nemzetközi fúvószenekari hangverseny lesz a nyírségi város Szabadság terén, ahol 14 órától a romániai Kálmándi, a dániai Phoenix Folk, az oroszországi Erofeich Electric Band, illetve a csömöri fúvószenekar, valamin a Police, a Chameleon és a Seventeen Big Band szórakoztatja majd az érdeklődőket.

Augusztus 21-én a nyírbélteki római katolikus templomban is rendeznek hangversenyt az Erkel Ferenc Rézfúvós Quintet közreműködésével.

Az augusztus 22-iki záró napon az encsencsi református templomban Fekete Nándor orgonaművész ad hangversenyt, míg a Nyírbátori Kulturális Központban a Republic együttes és a Road 67 Symphonic Orchestra közös koncertjével fejeződik be a 44. Nyírbátori Zenei Napok programja.


A Republic együttes koncertjével fejeződik be a rendezvény
A Republic együttes koncertjével fejeződik be a rendezvény


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: