2010-04-01 16:26:32• hírek • Póti Orsolya

A csendőrök nyílt napot tartottak

Iskolások és felnőttek sokasága lepte el április 1-én az új főtér egy részét, ahol a csendőrök különböző bűnüldözési  és életmentési eljárásokat mutattak be az érdeklődőknek.

A Román Csendőrség április 3-án ünnepli 160-ik születésnapját, amelynek tiszteletére országszerte különböző programokat szervetek. Április 1-én, csütörtök délelőtt 11 órától  Szatmárnémeti főterén összesen nyolcvan csendőr volt jelen, amelyből negyven mutatott be különböző akciókat a szép számban összegyűlt közönségnek.

Leginkább diákok vettek részt a rendezvényen, akik többek között  dzsúdó, kutyás bemutatót és  drótkötélpályán való lecsúszást láthattak.  Két csendőr tizennégy emelet magasból ereszkedett le kötélen;  elmondták  hogy ezt a mutatványt nagyobb terrorista akciók esetén alkalmazzák. A program keretén belül különböző standokat is állítottak, melyeknél a csendőrség napi munkájához szükséges eszközöket és fegyvereket mutattak be az érdeklődőknek. A bátrabbak a rendezvény keretén belül kipróbálhatták a drótkötélpályán való lecsúszást.

A Szatmár Megyei Csendőrség (IJJ) főfelügyelője, Gheorghe Avram elmondta, hogy a bemutató színhelyéül azért a főteret választották, mert székhelyük túl kicsinek bizonyult egy látványos bemutató megrendezésére. A nyilvános nap célja az volt, hogy az érdeklődők a modern bűnüldözési és életmentési  módszerekkel ismerkedhessenek meg.


A résztvevők karate és judo bemutatót láthattak
A résztvevők karate és judo bemutatót láthattak



A  csendőrök bűnüldözési akciókat is bemutattak
A  csendőrök bűnüldözési akciókat is bemutattak


A Szatmár.ro egyik újságírója is kipróbálta a drótkötélen való lecsúszást
Az izgalmakban  a sajtósok is részt vettek


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: