2015-07-27 16:14:26• hírek • Kocsis Zoltán

Nyílt nap pénteken a mentősöknél

Százkilenc évvel ezelőtt, 1906. július 28-án jelent meg az első mentő Romániában, pontosabban Bukarestben. A szakminisztérium úgy gondolta, a mentősök is megérdemelnek egy napot, amikor ünnepelnek és őket ünneplik, ezért idén a július 28-át a Román Mentőszolgálat Napjává nyilvánította.

Az első mentő még Nicolae Minovici professzor magán-kezdeményezésére jelent meg, majd négy nappal később megkezdte állandó tevékenységét. Ezzel Románia a harmadik ország lett Európában, ahol mentőszolgálat létesült, írja a minisztérium által kiadott tájékoztató, Hollandia és Ausztria (!) után. Mindez azért furcsa, mert akkor még nem is létezett Ausztria, csak az Osztrák-Magyar Monarchia! Összehasonlításképpen Budapesten 1887-ben indult útjára a mentőszolgálat!

A Román Mentőszolgálat Napjának alkalmából a mentősök hivatalos zászlót és himnuszt is kaptak. Mottója viszont ugyanaz, mint Minovici professzoré volt: Mindenkor és mindenkinek készen a segítségére. Szerepe és infrastruktúrája viszont jelentősen megnőtt. A Román Mentőszolgálat kötelékébe jelenleg 2105 jármű és 10.418 alkalmazott tartozik, az idei év első hat hónapjában pedig 1.580.241 alkalommal riasztották őket.

Az ország valamennyi megyéjéből egy-egy mentőautó és egy-egy teljes egység utazott vasárnap Bukarestbe, ahol kedden díszfelvonulással ünnepelnek, majd a főváros különböző pontjain ingyenes vérnyomásmérést végeznek.

Szatmárnémetiben július 31-én, pénteken tart nyílt napot a mentőszolgálatot. A 10.00 órakor kezdődő hivatalos megnyitót követően bárki betekintést nyerhet a mentősök nehéz, ám annál nemesebb munkájába: bemutatják a mentőautókat, a felszerelést, de elsősegély-nyújtási gyakorlatot is tartanak majd. Elsősegély-nyújtással életet menthetünk - nem véletlen, hogy sok nyugati országban kötelező iskolai tananyag....

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: