2010-06-03 14:50:12• hírek • Szatmár.ro

Nyílt nap az óvodában

Szombaton nyílt napot tart a Hám János Óvoda, és ugyanitt rendezik meg ezen a napon első ízben az ovisok Édes anyanyelvünk megyei szintű vetélkedőjét.

Június 5-én, szombaton rendhagyó és különleges nap lesz a magyar és német tannyelvű Hám János Óvodában. Rendhagyó, hiszen pár órára kilépnek a jól megszokott rend szerint zajló programból, hogy az óvodások ezúttal kicsit másképp mutathassák meg mindazt, ami az ő valódi világukat jelenti: az önfeledt játékot.
Számos foglalkozás közül választhatnak a kicsik idén is, a tervek szerint, a tavalyi nyílt nap nagy sikerű rendezvényeit ezúttal is megrendezik: lesznek stafétajátékok, ügyességi verse-nyek, arcfestés, aszfaltrajz-verseny, kézműves-foglalkozások.

Idén első alkalommal rendezik meg ugyanakkor az óvodások Édes anyanyelvünk vetélkedőjét, amelyen kicsik három kategóriában versenyezhetnek majd, lesz népmesemondó és néptáncvetélkedő, valamint a népi gyermekjátékokra alapuló megmérettetés.


A nyílt napon együtt szórakozhatnak majd kicsik és nagyok
A nyílt napon együtt szórakozhatnak majd kicsik és nagyok


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: