2011-08-24 15:00:54• hírek • Szatmár.ro

Vért adtak a tűzoltók

Véradó akcióban vesznek részt a Szatmár Megyei Katasztfófavédelmi Felügyelőség emberei.

Szívenből szíveknek - ezt a nevet viseli az a projekt, amelyet az Országos Katasztfófavédelmi Felügyelőség vezetője, Marcel Lucaciu indított el, s melynek keretének az ország minden megyéjében vért adnak a felügyelőség dolgozói.

Szatmárnémetiben szerda reggel 25 fiatalember adott vért, csütörtökön pedig újabb 25 személy keresi majd fel a Vérközpontot. Burz Iulian, a Szatmár megyei felügyelőség vezetője elmondta: az alkalmazottak között több olyan is van, aki rendszeresen ad vért, a felívásra pedig a vártnál is többen jelentkeztek. A vért adókat természetesen ebben az esetben is megilletik azok a jogok, amiket a törvények előírnak, azaz szabadnapot és élelmiszer-kuponokat kapnak.

Burz elmondása szerint a cél leginkább a figyelemfelkeltés volt, hiszen a központ gyakran szenved hiányt vérből, és van, hogy a balesetek sérültjeit emiatt nem tudják kellőképpen ellátni. Szerinte érdemes vért adni akkor is, ha hiány van, és akkor is ha nincs, hiszen soha nem lehet tudni, mikor lesz szükség egy nagyobb mennyiségű vérre, amelynek a megléte életet menthet.

Vért adtak a tűzoltók

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: