2010-03-15 21:16:04• hírek • Szatmár.ro

Nyílt nap a tanulóház megáldásával

Március 18-án kerül sor a nagykárolyi piarista nővérek névadó-ünnepségével egybekötött nyílt napjára, a Celestina-napra.

Boldog Celestina Donati ünnepén nyílt napot tartanak a nagykárolyi piarista nővérek. A délután egy órától kezdődő ünnepségen ugyanakkor sor kerül a volt zárda épületében tavaly december óta működő szociális napközi megáldására is, amit Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök fog elvégezni.

A kongregáció házában fenntartott gyermekotthon mellett ugyanis a nagykárolyi nővérek a polgármesteri hivatal segítségével december 2-a óta tanulóházat is működtetnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye által visszakapott egykori Zárda épületegyüttesének egyik szárnyában. Tíz önkéntessel - egy pszichológussal és pedagógusokkal - foglalkoznak a hozzájuk naponta ellátogató környékbeli 28-30 hátrányos helyzetű gyermekkel, akik a központba érkezve megebédelnek, három órától pedig tanulással, házi feladat oldással töltik az időt. Sokan közülük még az írás-olvasás nehézségeivel küzdenek és igényelnek segítséget. A tanulási időt ugyanakkor uzsonnaszünettel és játékokkal is színesítik a velük foglalkozó önkéntesek.

A központ megáldása mellett, Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök 18 órától szentmisét celebrál a Kalazanci Szent József templomban, majd ezt követően kerül sor a gyermekotthon lakóinak előadására, akik egy Vass Albert mű, a „Mese az erdőről" feldolgozását tűzték ki célul. Ahogy a nővérektől megtudtuk, azért esett a választás erre a történetre, mert úgy érzik, az Istentől kapott hivatásról szól, a Hivatások Évében pedig erre különös figyelmet fordítanak.

A nyílt nap programjaira és a tanulóház megáldására szeretettel várnak minden érdeklődőt.


Nyílt napot rendeznek a piarista nővérek
Nyílt napot rendeznek a piarista nővérek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: