2009-03-24 16:21:10• hírek • Balogh Anita

Nyílt nap a rendőrségen

Diákok sokasága lepte el ma a Szatmár Megyei Rendőrség épületét, ahol a Nyílt Nap keretén belül a modern bűnüldözési eljárásokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. A bátrabb jelentkezőktől ujjlenyomatot is vett egy szolgálatos tiszt.

A Román Rendőrség 187. születésnapját ünnepli március 25-én, minek tiszteletére az egész országban különböző programokat szerveznek a nagyközönségnek.

Ennek keretén belül március 24-én a Szatmár Megyei Rendőrség nyílt napot tartott az érdeklődők számára. A nyílt nap legfőbb célja, hogy a rendőrségi munkát megismertessék a lakosság körében, és bemutathassák mindazon módszereket és eszközöket, amelyek a napi munkájukat segítik.

 

Legnagyobb érdeklődés a fiatal korosztály köréből érkezett, kora délelőttől sorra fogadták a Szatmár különböző tanintézményeiből érkezett iskolások csoportjait. A diákok megismerkedtek a sürgősségi szobával, ahol a rendőrség munkatársai a 112-es segélyhívóra érkező bejelentéseket fogadják. Többek között megtudhatták, milyen sürgősségi esetben lehet ezt a számot hívni. A szatmári központ naponta 70-80 hívást fogad, sajnos ezek egy része hamis riasztás. Külön felhívták a gyerekek figyelmét, hogy komoly büntetésre számíthat az, aki visszaél ezzel a számmal.

Ezen kívül élőben láthatták a nyomozási eljárásokat, hogyan tudják beazonosítani a hamis pénzjegyeket és az ujjlenyomatokat, valamint hogyan gyűjtik be, és használják fel a bizonyítékokat. Sőt, a vállalkozó kedvűek maguk jelentkezhetnek ujjlenyomatvételre. A továbbiakban a rendőrség által használt fegyverek bemutatójára is sor került. A kisebbek nagy érdeklődéssel figyelték a módszereket, amit eddig csak filmeken volt alkalmuk látni.

A rendőrség épületén kívül az iskolákban felállított standoknál is várták az érdeklődőket, így a Mihai Eminescu, a Doamna Stanca és a Johann Ettinger iskolák tanulói is betekintést nyerhettek a rendőrség munkájába. (A rossz időre való tekintettel a rohamosztagosok bemutatóját holnapra halasztották.)

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

A diákok megismerkedtek a modern bűnüldözési eljárásokkal

A fiatalok nagyon érdeklődtek a rendőri munka iránt

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: